Hahr lakás

From High above the Sky...

TO:Aphra

Remélem tetszik majd. Smile

Úgy veszem észre, hogy azért kezd kissé legalább megnyugodni, ami engem is megnyugtat, hiszen ez azt jelenti, hogy nem hoztam rá halálosan a frászt, ami pedig még jobb, hogy sokkal inkább kíváncsivá tettem, semmint, hogy ellenségként kezeljen, ez pedig már bizakodással tölt el. Mégis kissé zavarba kezdek jönni, ahogy hosszan vizsgálgat, de nem hibáztatom, hiszen mostanáig nyilván nem is tudott semmi olyasmiről, amiről én beszéltem neki néhány másodperccel ezelőtt. Persze vannak emberek, akik rendíthetetlenül hisznek a természetfeletti erők létezésében, mert szürke hétköznapjaikban szükségük van valamire, amibe kapaszkodhatnak, és ami erőt ad nekik. Legyen az bármi, ami kicsit is hatalmasabbnak is megfoghatatlanabbnak tűnik, mint ők. Persze ettől még félnek attól, amit nem látnak, de hallottam már olyanról, hogy egyeseket mégis megnyugtat az a gondolat, hogy van valami rejtélyes és kiismerhetetlen körülöttük, ami vigyáz rájuk. Rajta is látom a sápadtságot, és a döbbenetet. A félelem jeleit. Azok a jelek, amik a bizalmatlanságra, a gyanakodásra utalnak. De mint mondtam, semmiért sem hibáztatom. Idegen vagyok a számára. A szó száz százalékos értelmében.
-Igen, angyal vagyok.- felelem őszintén lágy hangon, igyekszem úgy viselkedni, hogy azzal némileg megnyugtassam őt, így aztán egy halvány mosoly húzódik arcomra, bár nem tudom, ez mennyire fog benne bizalmat kelteni, ezért továbbra sem mozdulok helyemről, ahol láthatóvá váltam neki.
- Azért, mert tudom, sok minden történt veled az utóbbi időben. Ezek közül pedig kevés a jó. Szóval, úgy éreztem... talán jobb, ha tudsz erről. Nem jó, ha az ember elveszti a reményt, és nem is szeretném, hogy elveszítsd. - válaszolom meg halvány mosolyommal a kérdését, majd tekintetemet újra körbefuttatom a szobáján, aztán pillantásom újra az ő zöld szemeihez tér vissza, jelezve, hogy figyelek rá, és várom a további kérdéseit.

I can't touch the Sky...

Barney & Aphra

Talán más zavartnak gondolná magát, ha egy ilyen helyzetbe keveredne, én mégsem érzem úgy, hogy problémáim lennének az elmémmel. Eleinte persze másként tekintettem a helyzetre, percekkel ezelőtt, mielőtt a férfi felfedte volna magát, eszembe sem jutott, hogy léteznek természetfeletti lények, és mégis.. Féltem, és egy kicsit még most is félek, de nem annyira, hogy ne engedjek utat a természetemnek, mivel a férfi igen csak kíváncsivá tett.
Mély levegőt veszek, tekintetemmel a férfit méregetem. Először fel sem fogom, amiket kiejt az ajkain, majd később meglepetten kapom el róla a tekintetem, hogy percekkel később visszaemelhessem azt rá.
- Angyal?! - kérdezem, sápatagon, nagyot nyelve. Hittem, vagy nem hittem a lényekben, melyekről az emberek történeteket zengenek, a férfi, aki előttem áll bizton állítja, hogy ő közéjük tartozik. Kételkedve emelem fel a fejem, és futtatom végig a tekintetem a férfin. De mégsem kételkedem kellően benne, hiszen a szemeimmel láttam az előbb, ahogyan testének kontrasztot adva vált ki a levegőből.
- És mégis látlak.. - állapítom meg, neki s személyemnek is, túllépve a kezdeti meglepettségen. - De, ha nem szabadna, akkor mégis miért jelentél meg előttem? - kérdezem, cseppet sem tartva furának azt, hogy egy angyallal beszélgetek. De, persze, hogy igen.

From High above the Sky...

TO:Aphra

Remélem tetszik majd. Smile

Rossz volt ilyen riadtnak látni, ahogy falnak támasztotta hátát, és úgy állt ott, mintha bármely pillanatban rátámadnék, de ez nem fog megtörténni, hiszen nem akarok ártani neki. Sosem akartam, és ez nem is fog soha változni, hisz nem is tudnék ártani neki. De persze ő ezt nem tudhatja, ahogyan azt sem, hogy már hosszú idő óta figyelem, és igyekszem biztonságban tartani. Most viszont mégis úgy érzem, hogy én vallottam kudarcot, hiszen kis híján halálra van rémülve, az az ember akit az őrzöttemként óvnom kéne és védelmeznem az ilyesmiktől, erre most pont én szúrom el és borítok fel gyakorlatilag mindent az életében azzal, hogy felfedem magam előtte.
Persze magam is kissé ódzkodom ettől az egésztől, mert fogalmam sincs, mit fog reagálni, hogy egyáltalán ellenségként fog-e kezelni vagy sem, márpedig azt sem akarom, hogy rettegjen tőlem. Valamiért... rosszul esne. Nem akarom a frászt hozni rá, és fájdalmat sem akarok okozni neki. De ha már úgy döntöttem, hogy ő is láthat, joga van megtudni rólam az igazat, így miután halk kérdései elhagyták a száját,egy darabig csak feszülten figyelem, aztán válaszra nyitom a számat.
-Angyal vagyok. Odafentről küldtek, hogy terád vigyázzak, és tartsam rajtad a szemem. Ezért vagyok itt, bár... eredetileg nem volna szabad látnod. De... talán jobb is így.- felelem őszintén a szemeibe nézve, de ez viszont rám nézve nem segít, ugyanis gyönyörű zöld íriszeinek látványa cseppet sem segít gondolataim összeszedésében.
- Nyugodtan kérdezz bármit. Tudom, eléggé meg lehetsz most ijedve, de mint mondtam, eszem ágában sincs bántani. - próbálom egy halvány mosollyal megnyugtatni, de nem teszek egy lépést sem, nem akarom, hogy még jobban feszélyezzem a jelenlétemmel.

I can't touch the Sky...

Barney & Aphra

A hátam a falhoz támasztom, riadtan, mintha a faltól várnék egyaránt védelmet, és segítséget. Gyakran abba a hibába esek, hogy meggondolatlanul cselekszem, ezáltal pedig bajba sodrom magam, az akaratom nélkül. Talán, e percekben is ezt teszem. Hiszen elképzelni, hogy egy természetfeletti lény rejtőzik ebben a szobában, hibbantság. És még meg is szólítani, még nagyobb hibbantság. Én még is megteszem, mert vesztenivalóm nincs immár. Anyámat elvesztettem, másom nem volt a világon.
Félelmem megnövekszik, mikor egy látatlan lénytől választ kapok a kérdésemre. Szemeim kikerekednek, ajkaim enyhén tátva maradnak, tenyereim pedig izzadni kezdenek. Egy perc telik el, mire a levegőből elkezd láthatóvá válni egy emberi alak. Magamban kérdezem, de vajon emberi-e egyáltalán? És, ha igen, mennyire az? Percekig egyetlen egy hang sem jön ki a torkomon, nézek magam elé, nézem a férfit, és érzem, hogy közel az elalélás szele, és lehet, hogy legszívesebben meg is tenném, elájulnék, hogy mire felébredek minden a régi kerékvágásban legyen, de.. A félelmem egy kérdéses oknál fogva kezd alább hagyni, és emellett a szavaknak is újra utat tudok engedni.
- Ki, illetve mi vagy te? És mit szeretnél tőlem? - szinte suttogóan kérdezem ezeket.

From High above the Sky...

TO:Aphra

Remélem tetszik majd. Smile

Figyeltem, pontosan úgy, ahogyan a többi emberrel is tettem, de ugyanakkor mégsem volt minden teljesen ugyanolyan. Valamiért törődtem a sorsával, méghozzá jobban, mint bármelyik másik halandóéval, és ezt ha akarnám sem tudnám épkézláb indokkal megmagyarázni. Bár szerencsére eddig nem is kellett senkinek sem elmagyaráznom, miért is járok le annyiszor ide az emberek közé. Mert ha ő nem lenne, gyanítom nem is járnék le ide túl sűrűn, hiszen csak kockázatot vállalok az ittlétemmel, ahogy vállaltam most is, hiszen bármikor lebukhatok előtte, és nem akarom, hogy ez a minimális esélyem is megszűnjön arra, hogy láthassam. Márpedig tartok tőle, alaposan ráhoznám a frászt azzal, ha felfedném magamat előtte.
De ugyanakkor hazudnék is, ha azt mondanám, hogy nem nehéz ez nekem, hiszen nem könnyű úgy figyelni valakit, úgy ábrándozni róla, hogy közben pontosan tudod azt, hogy a másik még csak a létezésedet sem sejti. Amikor viszont észreveszem, hogy tekintete szinte kutakodva járja körbe a szobát, még a légzésem is eláll egy pillanatra. Ez az Barney, sikerült bajba sodornod magadat, gratulálok! De nem hagyhatom cserben. Hiszen már így is kezdi elveszíteni a hitét mindenben, én pedig azért vagyok, hogy segítsek rajta. Viszont akkor is érvényes ez, ha ütközik a szabályainkkal? Nem számít, ha ezzel segíthetek rajta, megteszem. Még ha félek is attól, mit fog majd reagálni. De meg kell tennem. Érzem.
-Ne ijedj meg, kérlek! Nem foglak bántani.- válaszlom, még mindig eléggé bizonytalanul, és még mindig meglehetősen hezitálok, de lassan láthatóvá teszem magam a számára, és tudom, innen már nincs visszaút, felfedtem magam neki. Nem is nagyon tudok a szemébe nézni, tekintetem sokkal inkább az ablakra irányul. Feszültségem pedig egyre csak növekszik.

I can't touch the Sky...

Barney & Aphra

A szobámban voltam, állva az ablaknál, a kilátáson tartva a szemem, mintha az változtatna bármin is. Hiába, néha napján még mindig képes voltam a csodákban hinni. S remélni. Mintha az megszabadíthatna attól a fájdalomtól, ami anyám halála óta unos-untalan a szívembe s a lelkembe költözik. De mindez lehetetlen, érzem én, de az eszem az súgja, higyjek. Benne. De mégis miben? Kiben? A nevelőapámban, akinek az agyára mostanában túl gyakran nehezedik rá a köd? Másom nincs. A barátaim közül sem mindegyiknek panaszolhatom el a bajom, talán Lily az, aki valójában meghallgat, és segíteni próbál.
Sóhajtok.
Olyannyira egyedül maradtam anyám halála után, és mégiscsak most tűnik fel. Mert éreztem én, hogy mekkora űrt hagyott maga után, igen, éreztem, és érzem is, de most még jobban, még inkább – a viták után pedig igazán.
Visszasétálok az ágyhoz, lehuppanok rá, a puha halmokra, a takaróra s a párnákra. Arcom a két tenyerem közé fúrom, egy darabig úgy üldögélek, majd felemelem azt, a tekintetemmel együtt, amikor egy enyhe érintést észlelek a karomon. Ha először történne ez velem, nem hiszem, hogy foglalkoznék vele, de ezt az érintést másodjára érzem magamon.
Tekintetem végigfuttatom a szobában, alanyt keresve, de senkit sem látok.
Talán kezdek bekattanni? Anyám halála idézi elő ezeket az.. érintéseket? Vagy.. Bolondnak hathat, amit csinálok, de az első gondolatomon kiindulva anyámban reménykedek. A szellemében, vagy miben.. Végül is soha sem vetettem el, hogy hinnék a szellemekben, de mégis. Olyan furcsa ez most. Hirtelen gondolattól vezérelve pattanok fel az ágyról, a falnak nyomom a hátam, kezeim ökölbe rándulnak. Félek, igen, kicsit félek. De az a pár szó, ami elhagyja az ajkaimat, határozottan cseng. Talán.
- Van itt.. valaki?

From High above the Sky...

To: Aphra

Hát újra itt vagyok. Erina örökre megfosztana a hatalmamtól, ha rájönne erre, de muszáj volt lejönnöm ide megint. Muszáj volt látnom Őt megint. Mostanában egyre gyakrabban forognak körülötte a gondolataim, és ez nem kevés fejfájást okoz, mert vele együtt egyre érdekesebb, mélyebb kérdések is felvetődnek bennem, gyakran olyanok, amikre nem tudom a választ. Vagy éppenséggel pont, hogy tudnám, de túlságosan tartok attól, hogy megválaszoljam őket, mert olyan vizekre eveznék vele, amelyeken még nem igazán volt alkalmam járni. Hiába az angyallét, tapasztalatlan vagyok az emberek világában, főleg ezen a területen. Mondjuk, ha valamiben, akkor az érzelmi részekben soha nem voltam egészen jó. De eddig nem is volt rá szükségem. Most… minden annyira furcsa. Teljesen összezavarodtam. Pedig egyértelmű, csak tartanom kell magamat a szabályzathoz, és nem lesz semmi probléma. Csak ez a lényeg. Na meg az, hogy Aphra biztonságban legyen. Semmi más nem számít, az a legeslegfontosabb, hogy neki ne essen baja. Hiszen ezért vagyok én is itt. Csak abban kell bíznom, hogy Erina is így fogja ezt majd látni, máskülönben kényelmetlen helyzet elé nézek. De momentán mindez nem érdekel, mert ahogy újra itt állok a szobájában, teljesen elveszek, ahogy megpillantom újra. Pedig jól tudom, hogy nem lenne szabad semmi ilyesmit éreznem, ahogyan lejönnöm sem lett volna most szabad, hiszen nem volt veszélyben, mégis úgy éreztem, nem bírom már tovább annyira távol Tőle, még akkor sem, ha csak az Őrzöttem. Ugyanakkor viszont azzal is pontosan tisztában vagyok, hogy ezzel komoly kockázatot vállalok, hiszen legutóbb is csak hajszál híján múlt, hogy sikerült lebuktatnom magam, és ugyanúgy megérezheti most is a jelenlétemet. Azért próbálok ezúttal óvatos maradni, és nem enni semmi meggondolatlanságot, mint a múltkor. De szinte biztos vagyok benne, hogy érzett akkor, ezt pedig nem kockáztathatom meg újra, hiába mondanak ennek ellent az érzéseim.
Csak később tűnik fel, hogy önkéntelenül is körbeindulok a szobájában, és ahogy így teszek, figyelmetlenségemnek köszönhetően alig, de érezhetően végigsúrolja ruhám a karját, amikor elhaladok mellette. Mikor ezt realizálom is, és túlteszem magamat a kezdeti döbbentségemen, szinte azonnal távolabb húzódom tőle, de megkövülten figyelem, vajon észrevette-e az újabb furcsaságot maga körül. Márpedig ő okos lány. Nem sok esélyem van rá, hogy nem tűnt fel neki a dolog. Így aztán nem mozdulok, csak megkövülten figyelem, mit tesz Ő.

I can't touch the Sky...