Freya & Gemma

Talán úgy tűnhet, de nem vagyok az a típus, aki élvezné a Nephilimek vagy emberek kínlódását, de be kell valljam...Freya bizonytalansága szórakoztatott. Nem tudhatta, hogy mások szórakoznak vele, az agya mondta fel a szolgálatot, vagy ténylegesen valós dolgokat lát. Szeretek irányítani és bár nem fair gyengébbekkel kezdeni, tagadhatatlanul egyre inkább tetszett ez a fotózás. Méregettem. Hagytam, hogy ezt észrevegye. Még nem voltam biztos abban, hogy felfedem e magam neki ténylegesen vagy meghagyom az édes tudatlanságban. Tulajdonképpen mindegy, egyik lehetőség sem jobb a másiknál. Így is úgy is félvér marad, így is úgy is megakarják majd ölni.
-Egy szóval sem mondtam, hogy csak ilyen módon vagyok képes magasra szállni. -húztam kételyeket ébresztő mosolyra ajkaim. Felvontam a szemöldököm. Próbált határozottnak tűnni az ügyben, hogy minden rendben vele, de persze nem tudott átverni, főleg,  mert tudatosan zavartam össze.
-Biztos minden rendben? Csak nem láttál valami...furcsát? -érdeklődtem könnyed, csevegő hangon. Egy másodperc erejéig a toll irányába pillantottam, majd vissza a tanácstalan lányra.
-A "szakértők -itt mutattam is az idézőjeleket a kezeimmel. -popnak mondják, de semmi köze a Miley Cyrus és társai típusú pophoz, vagy...talán csak szeretem ezt hinni. -tettem hozzá egy mosoly kíséretében, némi színlelt önkritikával. Nem vagyok tökéletes, tisztában vagyok vele, de ezt másoknak nem kell tudniuk. A zene talán az egyetlen, ami ÉN vagyok. Én írom a dalaim, őszinték, valódiak...és ezt senki még csak nem is sejti. Vicces.
Kényelmesen elhelyezkedtem, ellazítottam az arcom és követtem újdonsült fotósom utasításait. Ismét felfedtem a szárnyaim, igaz csak egy kattintás erejéig. A reakciója láttán nem kuncogtam, közömbösen, sőt...némi látszólagos aggódással pillantottam felé.
-Freya! Szeretnél egy kis szünetet? -ráncoltam össze a homlokom. Újabb utasítások. Ezek szerint még bírja, bár a határozatlanság kezdett egyre feltűnőbben jelen lenni a hangjában. Tettem, amit kell és amit mondott, a kérdésre pedig bólintottam.
-Igen. - A dohányzás rossz szokás, de könnyű volt rászoknom a '20as években. Elkezdte visszanézni a képeket. Elmosolyodtam. Ha időben, pont akkor kattintott, esetleg elcsíphette a szárnyaim. Kíváncsian fürkésztem az arcát, hogy minden rezdülését figyelve rájöjjek mikor találja meg a képet.

Freya & Gemma

-Csakhogy, én nem vagyok olyan, mint a legtöbben. -mosolyodtam el csalfán, majd az arcát kezdtem fürkészni.
-Nem panaszkodhatok, csak azt vállalom el, amit akarok, de igen, néha unom...de tudod, szárnyak kellenek ahhoz, hogy repüljünk. -vontam meg a vállam. Egy énekesnek fontos a szereplés, ha valaki híres akar lenni, akkor az interjúk és fotózások elkerülhetetlenek, szinte szárnyakat adnak. Bevallom, kissé élveztem a zavarodottságát, amit én magam okoztam, nem csak a tollal, hanem azzal is, hogy nem időben húztam be a szárnyaim és kétértelmű kifejezéseket használok. Kezdtem igazán unfairnek érezni magam amiatt, hogy egy tudatlan nephilimet kergetek kétségek közé. Talán egyszerűbb lenne, ha közölném vele minek született és mennyire pocsék is a sorsa, hiszen eleve megvan bélyegezve a származása miatt, még ha a jelen pillanatban erről nem is tud.
-Jól vagy? -kérdeztem némi aggódást szimulálva, mikor zavarodottsága minden igyekezete ellenére is láthatóvá vált számomra.
-Akkor nem tévedtem. -állapítottam meg. Nem tűnt nagykorúnak, így nem volt nehéz kitalálnom mivel is foglalkozhat. Tulajdonképpen 17 éves körülinek néztem, maximum 18-nak, de az már nagyon a csúcsok csúcsát jelentette.
-Zenész vagyok. -válaszoltam kurtán, egyáltalán nem mutatva sértettséget, vagy meglepődést amiatt, hogy nem tudta ki is vagyok. Van ilyen, mindenki nem ismerhet, kár lenne ilyen hisztikre pazarolni a drága időt.
Ideje volt elkezdeni a munkát, ezért, amikor utasított, hogy üljek le és legyek szexi, betartva az instrukciókat engedelmeskedtem és a lehető legjobban próbáltam csinálni a pózokat. Nem mintha nehezemre esett volna...
Percekkel később, ahogy a vaku villant egy másodperc erejéig láthatóvá tettem a szárnyaim, majd azonnal el is rejtettem őket. Kíváncsi voltam mit is reagál.

Freya & Gemma

-Ahogy akarod, Te vagy a fotós...-bólintottam rá arra, hogy kezdjük itt a fotózást. Tulajdonképpen nekem teljesen mindegy volt kint, vagy bent kezdünk, úgy is meg kell csinálni a fotókat mind a két helyszínen. Richard megérdemelt annyit, hogy jó sorozatot készítsünk, ami nem mellesleg mindhármunknak érdeke. Annak ellenére, hogy mulattatott a lányban lévő kétkedés, ennek semmi jelét nem mutattam, épp csak szemem csillogása árulkodhatott valamiféle titokról. Leplezve ugyan, de kíváncsian figyeltem vonásait, a mimikáját, hátha leolvasok valamit az arcáról, ami több ezer év gyakorlattal talán nem is lesz olyan nehéz.
Tetszett a határozottság, ami fiatal kora ellenére uralja a lényét, bár olykor a túlzott magabiztosság belső bizonytalanságra utal. Amíg a kellékek között kutatott, folyamatosan az járt az agyamban, hogy fokozzam e a benne lévő gyanút, vagy oltsak el benne minden kérdést a szárnyakkal kapcsolatban...végül arra jutottam, hogy miért is fosztanám meg magam egy kis játéktól, ami talán még a kis hölgy hasznára is válhat.
-De, bizonyára ideges a végeredmény miatt. Viszont bízom benned, nem hiszem, hogy csalódást okozol. -mosolyodtam el biztatóan. A Nephilimekkel semmi bajom, ők is azon hibák levét isszák, amit a drágalátos mennybéli "barátaim" követtek el. Csak bosszantom őket azzal, hogy segítem, sőt éltetem pillanatnyi gyengeségük gyümölcseit.
Amíg Freya a textilekkel babrált, hirtelen ötlettől vezérelve kitéptem egy fekete tollat a szárnyaimból, amiket természetesen már elrejtettem előle, szóval nem láthatja őket, majd egész véletlenül a földre ejtettem, hogy amint megfordult, egyből megpillanthassa az ébenszínű tüneményt.
-Egyébként...mivel foglalkozol? -érdeklődtem némileg semleges témáról. Mivel jelentkezett Richard pályázatára gyanítottam, hogy még nem hivatásos fényképész, szóval kell lennie valaminek, ami kitölti a mindennapjait. Epekedve vártam, hogy megtudjam mi az.

Freya & Gemma

-Ki tudja? Szeretek szárnyalni. -mosolyodtam el sokat sejtetően. Be kell vallanom, hogy tetszett a kétkedése, hogy nem bízik abban, amit a saját szemével látott, mégis izgatja a fantáziáját mi valóság, és mi csupán káprázat. E tekintetben még nem szándékoztam megkönnyíteni a dolgát. A reakciójából azt sikerült kikövetkeztetnem, hogy még halovány sejtelme sincs arról, hogy mi is ő valójában...pedig, a korából ítélve már rá kellett volna jönnie. Talán kellene neki egy kis lökés?
Határozottan, de nem durván szorítottam meg a kezét. Szerettem éreztetni ki a főnök, ahogy azt is, hogy nem egy elkényeztetett, törékeny kis sztárocska vagyok, hanem ízig vérig nő, ízig vérig  ragadozó. Még azoknak is szerettem megmutatni, akiket nem tartottam potenciális "zsákmánynak".
-Örülök. -tettem hozzá derűsen. Bár eleinte nyűgnek gondoltam ezt a fotózást most, hogy kiderült az egyik tehetségjelölt Nephilim, ráadásul a nap nagy része eddig egészen jól alakult, kezdtem lassan, de biztosan élvezni a szívességem teljesítését.
-Persze, tegezz mindkettőnket. -mondtam Richard nevében is, aki természetesen bólogatott, ahogy a kezdést illetően is. Elég elismert fotós, ezért az ő ideje is drága, az enyémről pedig inkább ne beszéljünk, holott, ha valakinek, akkor nekem igazán semmit sem jelent a pénz. Mindketten felvont szemöldökkel pislogtunk a lányra, akinek láthatóan kinyílt a csipája.
-Ácsi...te csak fotózni jöttél, szóval azt csináld, a koncepció már megvan. -állította le Richard a lányt, de én nem haboztam közbelépni.
-Nyugi Rick, határozott és kreatív. Nekem tetszik az ötlet. -húztam félmosolyra a szám, mire Richard kérdő pillantásokat vetett rám.
-Legyen, Gemma, de nagyot bukunk, ha nem jön össze. -figyelmeztetett, mire csak legyintettem. Ugyan már, a legrosszabb, ami történhet, hogy a Mode-nak nem tetszenek a fiatal lány ötletei, de akkor majd Richard kattint néhány képet az eredeti díszletben a tervezett beállításokkal, és ennyi, ha pedig nagyon szorul a hurok, akkor csak néhány szólam és mindenki azt teszi, amit csak akarok.
-Hol akarod kezdeni? Bent, vagy kint? -fordultam a lány felé.
-Richard, szerintem te meg is várhatsz itt minket. Ha jól emlékszem a gépén kívül nem használhat mást a fotózáshoz, a meglévő fényekkel kell dolgoznia. Az nélküled is megy, úgy is sok a dolgod és csak a végeredmény számít. -magyaráztam a férfinek, mire gondolkozott néhány másodpercet és bólintott.
-Rendben, sok sikert! -nézett Freya-ra, majd távozott.

Freya & Gemma

Hajajjj...kötelességek, kötelességek, kötelességek...persze, nem panaszkodhatom, hiszen a hírnévnek ára van, még akkor is, ha az illető csillag egy angyal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egy cseppet sem élvezem ezt az egészet, de elég fárasztó tud lenni a sok interjú, fotózás, koncert és egyéb szereplés, ha Isten lánya mindeközben egy csapat angyalvadásznak is megakar felelni.
Richard rendes fickó, tartoztam neki annyival, hogy megtegyem neki ezt a szívességet. Fiatal fotósokat keres, akiket szívesen támogatna, ha tehetségesnek bizonyulnának. Hírességet akart modellnek, hogy a jelentkezők valóban belekóstolhassanak a szakmába, és tesztelhesse mennyire  bírják a kiképzést.
Szerettem a rockabilly-t, így mikor megtudtam Richardtól, hogy ez lesz a fotósorozat témája, amit egyébként egy híres divatmagazin számára készítünk (feltéve, ha elég jók lesznek a képek), egyből belementem a dologba. A fodrász megcsinálta a hajam, a sminkes a sminkem, majd a stylist szinte percek alatt felöltöztetett.
Az emberek elpárologtak, mikor egy kis időt kértem egyedül a műteremben. Mikor errefelé jöttem megsérült a szárnyam, meg kellett néznem, hogy meggyógyult e már. Persze a színpadon, és sokszor egyéb szerepléskor is a szárnyaimmal jelentem meg, de az emberek illúziónak, kelléknek hitték. Sosem akartam kimondottan leleplezni a fajtánk, de ez bizonyult a legjobb módszernek a fentiek levadászására. Az emberek nem tudták meg, hogy valódi angyal vagyok, a "jók" viszont berezeltek a lebukás lehetőségétől, ezért kétségbeesetten próbáltak megállítani, ami a vadászoknak hála a halálukkal végződött. Szegények...mondhatnám, hogy sajnálom őket, de csúnya hazugság lenne.
Felfedtem hatalmas, fekete szárnyaim, majd a teremben lévő tükör elé álltam, hogy megbizonyosodhassak a sérülés gyógyulásáról. Éreztem, hogy közeledik valaki, valaki, aki közülünk való, legalábbis félig. Halovány mosoly futott végig az arcomon. Rezzenéstelenül vártam, hogy az illető megérkezzen, és benyisson. Nem húztam be azonnal a szárnyaim, csupán egy másodperccel a lány belépése után rejtettem el őket, ezzel kétségek közt hagyva szegénykét.
Egy perccel később már Richard is megérkezett, hallva a sikoltást néhány pillanattal előbb jött, mint tervezte.
-Mintha mit láttál volna? -fordultam a lány felé kíváncsian, bujkáló mosollyal, majd felé nyújtottam a kezem.
-Gemma Wrath. -mutatkoztam be illően, bár nem volt nehéz kitalálni ki vagyok, hiszen rengeteg címlapról mosolygok az emberekre.
-Szóval, Freya! Richard gondolom nem sokat mondott el neked a mai napról. Szeret titokzatoskodni....-méltatlankodtam, majd Richard a fejéhez kapva nyújtott kezet a lánynak, hogy bemutatkozzon neki.
-Tehát...a Mode magazin rockabilly-t akar és, ha elég jók lesznek a képeid, akkor meg is kapja. -mosolyodtam el biztatóan. Még sosem öltem Nephilimet, és őszintén szólva nem is tervezem. Ilyen téren a fentiekre bukom, a Nephilimeket csak sajnálom, amiért mindezt át kell élniük. -...továbbá, ha Richard alkalmasnak talál, akkor segít munkákat szerezni neked.