Nem tudom pontosan , hogy meddig terjednek a határaim. Nem tudom meddig mehetek el és, hogy egyáltalán szabad-e itt lennem. Erina szerint természetesen mennydörgés lenne a válasz erre az egész jelenetre , de nem vagyok benne biztos, hogy feltétlen őt kell követni az Úr helyett, aki életet adott ennek a Földnek. Nem hiszem, hogy főben járó bűnnek számítana, hogy boldoggá teszek egy lányt , aki elveszett a világban és talán vele együtt én is rátalálok valami boldágságfélére, amit egyszer elveszítettem.
Figyeltem ahogy táncol, igyekeztem kísérni őt, hogy legalább láb latt ne legyek, ha már hasznosat nem tudok hozzátenni ehhez az egész mutatványhoz.
Hozzáértem. Finoman fogtam pár centivel a csípője fölött. Nem túl lent, nem túl fent. Minden mozdulat vétek lehet és akkor őt soha többé nem láthatom.
Féltem és közben boldoggá tett a helyzet. Ez volna a bűnbeesés? Lehetetlen.
Valami kicsúszott a számon, aminek nem kellett volna és egy pillanatnyi hatásszünet után hála a magasságosnak úgy folytatódtak a dolgok, mintha meg se nyikkantam volna. Amikor arcon csókolt még jobban eluralkodott rajtam a zavar és kezdtem kicsit kétségbeesni, amikor felajánlotta, hogy igyunk valamit. Meg van a kiskapu. Bólintottam. Hagytam, hogy megfogja a kezemet nem akartam ellenkezni. Egyszerűen követtem őt, amerre menni akart, mint egy kölyök kutya.
-Pár nap múlva én is elviszlek valahova..-mondtam neki amikor elértük a pultot. Megelepésnek szánom. Egy olyan hely, ami minden hozzánk hasonlót megnyugtat és valamiféle biztonságot nyújt.
-De meglepetés.-teszem még hozzá gyorsan.

Nehéz lett volna kikapcsolni az angyal Marcus-t hiszen az azt is jelentette volna, hogy nem érdekel , ha pofára esik. Ember pedig sosem leszek, így mindig feszengeni fogok , hogy még csak le se horzsolja a könyökét.
-Jó elismerem igazad volt..-mentem végül bele. Éreznie kell, hogy én azért vagyok itt , hogy neki jó legyen és nem azért, hogy a halálba gondoskodjam és mindentől meg akarjam óvni a lelkét. Az emberektől nem ezt várják el, hanem azt, hogy ha el is buknak, akkor felálljanak és jóvá tegyék és hiába vannak hófehér tollai Lily-nek attól még Ő az emberek közé tartozik és rá az Ő szabályaik vonatkoznak. Aszerint lesz elítélve.
Igazából valahogyan számíthattam volna rá, hogy elöbb utóbb úgyis táncra kerül a sor, így csak imádkozni tudtam, hogy inkább utóbb legyen, amikor már esetleg lebeszélhető róla, de természetesen erről szó sem lehetett hiszen alighogy leültünk Lily már pattant is fel. Ez ugyan megmosolyogtatott, hiszen hihetetlenül imádnivalóan festett, de görcsbe is rándult a gyomrom, hiszen lövésem sem volt róla, hogy most ebben a helyzetben mi a francot kellene tennem és hogyan anélkül, hogy hatalmas bukás lenne mindkettőnk számára.
Még az 1900-as évek elején sokat jártam bárokba és figyeltem az embereket , de az egészen más volt ehhez képest.
Nehéz lett volna a zenére koncentrálni és azt érezni, miközben a csípője kezeim között ringott és pofátlanul közel siklott hozzám. Nem azzal volt a baj amit csinált, hanem amit kiváltott belőlem a puszta érintése és közelsége.
Ez helytelen volt mégsem tudtam ellenkezni.
Mozogni kezdett én pedig igyekeztem lekövetni, és hagyni hogy kiélhesse magát anélkül, hogy akadályoznám.
-Eszméletlenül gyönyörű vagy..-csúszott ki a számon gondolkodás nélkül , úgy hogy még én is megijedtem attól , amit mondtam.

Igazából mindig tudtam, hogy ilyen helyekre jár és , hogy be is engedik őt, de azért mégiscsak más volt ezt mellőle végignézni , mint az égből. Halk sóhaj tört ki belőlem , amikor csak úgy besétálhatott.
Amint beléptünk kellemesen csalódtam, hogy egy normálisabb helyre hozott, figyelembe vette, hogy nem ronthat meg.
Rábólintottam. Nem akartam alkoholt inni, üdítőre pedig nem nagyon volt szükségem , így maradt a semmi. Hagytam, hogy azt rendeljen, amit akar, nem akartam megszabni minden lépését és én azért vagyok, hogy vigyázzak rá, nem pedig hogy elzárjam a világtól.
Nyugalomra intettem azt a pár lányt , akiken gyakorlatilag átgyalogolt és nekem nem is voltak képesek ellenkezni. Lily mellé léptem.
Végig olyan voltam, mint egy árnyék. Nem szóltam bele a történésekbe, csak óvtam minden lépését. Nem hagytam felborulni meg ilyenek. Követtem a boxhoz és leültem vele szembe. Adott nekem egy esélyt , így tőlem is kap egyet. Beleegyezően beleittam az italába. Nem volt annyira vészes, mint amennyire gondoltam, de nem fogok minden áldott este ide járni. Megeresztettem Lily felé egy mosolyt.
-Tudod mit... egész jó..-mondtam mosolyogva, hogy kicsit megnyugodjon. Alig telt el pár perc és már fel is pattant, hogy ő táncolni akar. Kicsit kikerekedtek a szemeim.
Őszintén? Talán soha életemben nem táncoltam, de megijedtem, hogy hanyatt vágódik, így engedtem az erőszakolásának és felkeltem a kényelmes helyünkről és hagytam , hogy maga után rángasson.
Elég szerencsétlenül éreztem magamat és nem igazán tudtam hogyan kellene mozognom, így kissé kétségbeesetten pillantottam Lily-re amit nem így terveztem, de végül így sikerült.
-Én... én nem tudok...-néztem rá kicsit pánikolva.
Életemben talán először nem tudtam, hogy mit kell tennem. Tudom, hogy Lily fantasztikusan táncol, de én? Valószínüleg úgy fogok kinézni mellette mint Pinokkió bármit is tegyek.

-Nézőpont kérdése...-hagytám rá a dolgot. Én nem tudtam őt lebeszélni a szórakozásról, bár őszintén nem is nagyon akartam és végülis ő is belement abba. Hogy megpróbálkozzunk egymással, aminek csak nem lesz katasztrófa a végkimenetele.
Őszintén? Kissé aggódtam miközben repült a házak fölött, így sosem maradtam le tőle 1,5 méternél jobban, mert így még biztosan tudtam kontrolálni a helyzetet, mindenféle baleset nélkül.
Készségesen zártam karjaimba , amikor ismét meggyűlt a baja a két lábával és hagytam kicsússzanni ölelésemből, amikor meg akart indulni befelé. Előre engedtem. Gondolom rólam senki sem feltételezné, hogy kiskorú vagyok, de az eléggé zavart, hogy szemrebbenés nélkül engedik be Lily-t. Biccentettem a kidobónak , miközben követtem a lányt.
Nem volt annyira vészes hely , mint amire számítottam. Láttam már egyszer-kétszer itt Lily-t szeretett ide járni. Jó kedvre derített, hogy figyelembe vett engem is a helyválasztáskor és nem egy utolsó romkocsmába zuhantunk be.
Aztán eljött , azt hiszem az egyik legkínosabb kérdése az éjszakának. Mit is iszom? Nem tudom , valószínüleg semmit, hiszen vele ellentétben én nem hódolhatok az alkohol mámorának, bár elvileg , amit Erin nem tud az nem fáj nekem, bár nem szívesen kockáztatok.
-Egyenlőre semmit...-ez volt a legdiplomatikusabb válasz, amivel szolgálni tudtam a számára. Benne van a lehetőség, hiszen nem zárkóztam el, de egyenlőre nem vágyom arra, hogy kútba dobjak mindent, ami angyallá tesz.

-17 évesen mintha olyan régi lennél....-mondtam nevetve. Életének legkritikusabb éveit tapossa és azt meri mondani magára meg az életére hogy régi. Elég érdekes a mai fiatalok felfogása , mit ne mondjak.
Kiváncsian figyeltem , ahogyan beleüt a vállamba majd furcsálva pislogtam rá. A földiek néha annyira....... emberek, hogy az elképesztő. Ő is tudja, hogy nem az idomai miatt figyeltem őt minden áldott reggel, hanem mert érdekelt, hogy jól van-e vagy még mindig ugyanazt a nyomorult mókuskereket tapossa , mint eddig.
Persze nem tagadom nagyon.. khm... csinos lány de nem tekinthetek rá úgy , mint potenciális párra, hiszen nem akarom bajba kavarni.
-Nem tilos... csak nem fecsérelhetjük ilyenekre az időnket..-mondtam megvonva a vállamat. Nem nagyon érdekelt soha ez a lazítás dolog. Dolgoznunk kellett, minden napra volt valami , ami kitöltötte az időnket.
Ráhagytam végül a dolgot. Nem fogok vele mindenen összeveszni. Azt hiszem az elég unalmas lenne mindkettőnk számára. Adott nekem egy esélyt, hát én is adok neki.
-Örülök..-mondtam nevetve. Egy téma kipipálva, amin ma már nem kell összevesznem vele, nagy megkönnyebbülés. A többesszám nem volt túlságosan bíztató, mégis készségesen követtem árnyékként, hiszen Ő tudta, hogy pontosan hova akar menni.
Amint ereszkedni kezdett felvettem a tempóját és egy sikárotban kötöttünk ki. Megvártam , amíg leszáll majd közvetlenül elé ereszkedtem. Amint talpaim megtartottak a szárnyam eltünt. Kisimítottam Lily arcából néhány tincset majd elálltam az útjából.
-Lepj meg..-mondtam nevetve miközben előre engedtem.

-Ahhoz képest , hogy a tiéd nem tűnsz túlságosn elégedettnek vele..-vontam meg a vállamat. Nem értettem, hogy ezen mit erölködik ennyit. Nem boldog úgy , ahogy most él és most mégis hősiesen igyekszik védeni ezt az egészet.
-Természetesen.-mondtam mintha ez olyan nagyon magától értetődő lenne, mondjuk nekem az is volt. Angyal vagyok könyörgöm... semmi olyat nem néztem meg ami szabályokba ütközik.
Furcsálva pislogtam rá majd megráztam a fejemet.
-Szerinted mi szoktunk lazítani? Csak úgy leülünk az égi fotelunkba, hogy meccset nézzünk vagy valami?-pislogtam rá kiváncsian. Ezt szerintem még Ő sem gondolhatta komolyan.
-Nem.. Selket nem az ördög... csak egy pszichopata bukott.-vontam meg a vállamat. Neki semmi köze nem volt az ördöghöz ha már itt tartunk. Hasonló a bűne, mint Lucifernek, de nagyon messze jár tőle.
Az arcát figyeltem. Igazából nem értettem hogy pontosan mit szeretne tőlem. Nem értettem, hogy mit jelent az , hogy ne legyek angyal. A két dolog nekem egybe tartozik. Marcus vagy... az angyal...
-Rendben.-bólintottam rá végül bár nem értettem, hogy mit vár majd tőlem. Az leszek aki vagyok....mint mindig.
-Pontosan merre i van az a fantasztikus hely, ahol rophatod pirkadatig?-kérdeztem kiváncsian. Nem szándékozom valami legalja helyre bemenni, hiszen az nekünk nincs is annyira engedélyezve, maximum akkor ha a védencünknek oda vezet az útja Lily viszont nem a védencem...

-Nem teljesen mindegy? Örülj nekem és kész.-mondtam nevetve és megvontam a a vállamat. Nem tudom miért kell ezen ennyire fennakadni, nem a nevelőtisztje akarok lenni, hanem valaki, aki esetleg el tudja kapni a keét ha megcsúszik a lejtőn és mégsem akar bezuhanni a feneketlen kénköves pokol legmélyebb mocsaraiba.
-Nem haragszom. Nem akartalak sokkolni és nem akarok a nyakadon lenni. Csak felfigyeltem rád és 1 éve minden reggel figyelem ahogyan felkelsz és minden erőddel igyekszel tönkretenni az életedet. Benned több van.-mondtam egyszerűen. Esélyt szeretnék neki adni arra, hogy valami jó történjen vele még ebben a világban és ha a bíróság elé áll, akkor átléphesse majd a Mennyek kapuját.... már ha erre vágyik majd.
Végülis rábólintott a kis egyezményünkre, de a mosolyából ítélve, úgysem lesz ennyire egyszerű dolgom. Nem ez lesz az első kihívás az életemben, szóval nem fogok visszariadni, főleg , hogy végre sikerült rávennem valamiféle együttműködésre. Nehéz eset ezt meg kell hagyni, de egyszerűbb, hogy mutatkozhatok előtte a szárnyaim rejtegetése nélkül.
Kibújt a kezeimből én pedig csak az arcát figyeltem, ahogyan belekapaszkodik a vállamba , aztán a tekintetem az ajkaira siklott, s figyeltem a szavak formálódását.
-Lazítsak?-néztem rá felvont szemöldökökkel majd felnevettem. Ezt sem hallottam még senkitől, hogy egy angyalnak lazítania kellene.
Halkan felsóhajtottam.
-Nem kell engedélyt kérned, követlek és vigyázok, hogy ne keverd magad bajba. Egyezzünk meg. Ha te vigyázol, hogy ne lássák meg a pelyhes csodákat-pillantottam a szárnyára-Akkor cserébe te is kérhetsz valamit azon kívül hogy lépjek le..-mondtam mosolyogva. Ez egyenlőre elég fair alkunak tűnik, bár nem éreztem magamat teljes biztonságban, hogy van egy kívánsága tőlem, de gondoltam ez majd felkeltheti az érdeklődését. Ki tudja..

-Akármennyire hihetetlen igen miattad, mert nekem érsz ennyit, hogy egy próbát tegyek.-mondtam az arcát figyelve. A vodkás megjegyzésére nem reagáltam, hiszen Ő is pontosan tudja, hogy angyalok nem élhetnek ilyen dolgokkal, mint az alkohol mámora, mi ennek csak külső szemlélői vagyunk és, hogy őszinte legyek itt áll előttem az elrettentő példa, hogy hogyan is néznénk ki részegen.
-Sajnálom, de én jutottam neked...-vontam meg a vállamat. Nem tudom , hogy mi ennyire mulatságos, érthetetlen , megdöbbentő abban, hogy érdekel, hogy mi lesz vele. Ha ennyire nem becsüli magát ,akkor megőrült.
Halkan felnevettem.
-Vagy kiállsz végre magadért, ahogyan azt eddig kellett volna.-villant rá a tekintetem. Sírni tud amiatt, hogy milyen rossz minden körülötte, de nem állna a sajátlábára, hogy rendet teremtsen maga körül, hanem inkább leül valahol és vár , amíg majdcsak történik valami rossz. Végigmértem a szárnyait.
-Én nem az isteni oldal segítségével állok eléd, hanem a sajátommal.-ha valaki tenni akar a másikért valamit egyből azzal jön, hogy valamit úgyis tennie kell cserébe. Én csupán annyit várok el, hogy ne tékozolják el a lehetőséget , amit adok, teremtek, mert másodjára nem mindig lehetek ott, hogy besegítsek, bárkiről legyen szó.
-Igen és pontosan ezért fedtem fel magamat előtted. Hogy elfogadd a segítségemet... különben csak a háttérből terelgettelek volna.-néztem rá türelmesen. A tekintete már kezdett kicsit kitisztulni, de még nagyon messze jár igazi valójától.
-Félreértesz. Én nem biztosítok neked semmit. Én segítek neked, hogy megadd magadnak a boldogságot, egy olyan úton, amely nem az örök szenvedés birodalmába vezet.-hangom csendes volt, mégis határozottan csengett a kihalt épület tetején. Néha nem tudom felfogni, hogy miért nem hajlandóak észrevenni, ha valaki segíteni akar.
-Halhatatlan vagyok. Arra pazarlom az időmet amire csak szeretném.... és én rajtad akarok segíteni, mert ennél többet érdemelsz.-oldalra tekintettem.
-Szenvedsz mert senki nem törődik veled, nem áll az oldaladra és nem ad neked esélyt. De te pontosan ezt csinálod velem... Mondd mit veszíthetsz ha kipróbálod azt , amit én tehetek érted?-kérdeztem miközben újra rápillantottam. Fontos volt nekem. Nem tudom miért és lehet , hogy nem is fogom megtudni. Csak szükségem van rá.

-Ezt most bóknak veszem, mindegy, hogy minek szántad.-mondtam mosolyogva. Nem vagyunk mind befásult szolgák, akik csak teszik, amit mondanak nekik. Bizonyos határokon belül mi is szabadok vagyunk. Bárki bármit mondjon...
-Tényleg tudni akarod? Miattad.-mondtam az arcát figyelve. Lehetetlen nőszemély.
-Azon esetleg elgondolkozhatnál, hogy most itt van valaki, akit igenis érdekel, hogy mi lesz a sorsod és lehet , hogy az egyetlen személy.-néztem rá türelmesen. Nem fogja fel, hogy milyen lehetőségekkel és esélyessek jár az, hogy én most itt vagyok vele.
Amikor majdnem sikerült ismét elvágódnia már nem hagyhattam annyiban , így még a levegőben sikerült megállítanom zuhanását. Erre egyenesen az arcomba bámult. Nem akartam megmondani, hogy tudok gondolatokba turkálni és pontosan tudtam, hogy mi jut rólam eszébe, de nem is tartottam fairnek , hogy csak belenézek a fejébe.
-Én annyit mondhatok erről a témáról, hogy senki nem válaszhatja meg , hogy minek születik, de hogy lésöbb mit kezd vele, az már csak rajta múlik...-mondtam a szemeit figyelve. Vannak befolyásoló tényezők, amikkel igenis mindenkinek kötelessége együtt élni és nem lehet kibújni alóluk, de ezeket a terheket mindenki cipeli. Nincs választás.
-A megmentéshez nem kell engedély.-mondtam nevetve. Nem kértem rá engedélyt, hogy segítsek, mint ahogy azok sem tudnak segítségért kiáltani ,akik ájultam fekszenek egy baleset után, mások mégis odarohannak, hogy megmentség az életét.
-Bosszankodsz, hogy más nem hajlandó neked esélyt adni egy másik életre.. és te sem vagy hajlandó nekem adni egy esélyt, hogy ezt megadjam neked.-néztem végig az arcán. Gyönyörű lány. Gyönyörű teremtés. Hátamhoz lapítottam szárnyaimat.

Végülis vitatkozhatnánk mi itt heteken át, Ő makacs én pedig hiszek szóval mindketten rendíthetetlenek vagyunk a magunk módján. Nem áll szándékomban megtéríteni őt, csak a lelkét szeretném megkímélni az örökös szenvedéstől, ami rá várna. Nem állítom, hogy mi vagyunk a világ mintaképei, kiknek útjára kellene lépnie mindenkinek, csak mi egyből megkapjuk büntetésünket, ők viszont mit sem sejtve cselekszenek kényük-kedvük szerint majd életünk végén, amikor tehetetlen lelkek lesznek kapják meg azt ’ami jár’ és akkor már túlságosan késő lesz bűnbocsánatért esedezni, kiváltképp egy nephilimnek.
-Elhiszem.-vontam meg a vállamat úgy , ahogyan Ő is tette és egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Nem állt számdékomban továbbra is megtéveszteni őt és végülis nem követek el szabálysértést, hiszen Ő nem ember láthat szárnyakkal, ilyen alakban. Emiatt még nem fognak lehajítani a felhők közül.
-Jobban ismerlek , mint hinnéd és unalomnál itt sokkal többről van szó...-mondtam nevetve. Évek óta figyelem őt, ahogyan eltékozolja a lehetőségeit arra , hogy bizonyítson és ahelyett , hogy tenne valamit azért, hogy angyalszámba vegyék, csak még jobban alátámasztja fajtársaim nézeteit, miszerint egy nephilim sosem lesz elég megfontolt ahhoz, hogy átlépje a Mennyek kapuját, mi után sóvárognak, csak még maguknak sem vallanák be.
A következő monológjára annyira nem akartam reagálni, hiszen meximum valami nem túl illendőt tudtam volna s ráadásként még meg is botlot miközben felállt. Hirtelen ugrottam lábra széttárva szárnyaimat miközben elkaptam a derekánál, félúton a föld felé. Egy egyszerű mozdulattal állítottam talpra.
-Lilian. Hiába haragszol a világra... hiába vagy ilyen velem... a világ nem tehet erről az egészről , én pedig úgyis maradok..-vontam meg a vállamat, de nem mertem elengedni a derekát mert féltem, hogy elrepül és nem szívesen kezdenék fogócskázni egy ittas nephilimmel. Éjszaka egyébként sem árt vigyázni a vadászokkal, Ő pedig meggondolatlan szóval egyedül sem hagyhatom.

Lilian megtévedt. Én pedig önként vállaltam, hogy megmentsem a lelkét. Mehettem volna azzal, hogy pokolra jut és az idők végezetéig melyről nincsen tudomásunk a pokol tüzén fog elégni és mivel félig angyal így a bűne kétszer súlyosabbnak tekinthető mint egy emberé.
Ehelyett az épp elméjére akarta hagyatkozni, amely talán nem most volt a legalmasabb, hiszen erősen ittas állapotban volt, de ilyenkor a legveszélyesebb. Mindenkire nézve. Ránk mert kiderülhet fajunk létezése, rá mert be fogják vágni egy laboratúriumba, ahol addig ’vizsgálják’ míg ki nem leheli a lelkét. Az ember nehezen viseli, ha nem ért valami, megijed és agresszívan reagál.
-Mi nem vettünk el semmit... és nem is adtunk semmit.-mondtam miközben az arcát fürkésztem. Sorsa tőlünk teljes mértékben független. Meggondolatlanságra sőt éretlenségre utal ez a feltételezése, miszerint mi átkoztuk el őt, hogy mindenáron szenvednie kelljen. Mindenki beleszületik egy életbe, egy életbe melynek van valami célja. Csak Lilian még nem hajlandó kinyitni a szemét, hogy meglássa azt a bizonyos célt, mellyel a Földre került.
-Én..-mondtam csendesen miközben őt figyeltem. Oly sokszor követtem már, hogy a számát sem tudom, így nem csodálom, hogy megmaradtam az emlékezetében, de azt hiszem a mai lesz a legmaradandóbb közös élményünk legalábbis egy időre.
-Nem magamra gondoltam. Azokra értettem, akik szerinted mindent tönkretettek az életedben.-Néztem rá elgondolkozva. Kis port kavart amikor elterült előttem, kicsit talán meg is hökkentem. Nem akartam hozzá érni, mert tudtam, hogy mennyire ideges lenne , így inkább mozdulatlanul figyeltem, ahogyan ismét kortyol néhányat majd elhajítja az üveget. Résnyire szűkültek a szemeim.
Leguggoltam vele szembe. Magam mellé nyújtottam fehér szárnyaimat, hogy kiegyensúlyozzam magamat.
-Csak az elmélet kedvéért. Feeltételezzük, hogy nem hallagtok rád.-figyeltem a szemeit.
-Nem parancsra jöttem ide... szóval az utasítgatásra nem is fogok innen elmenni.-Megtámasztottam magamat a kezemmel és leültem törökülésbe.
Nem azért jöttem, hogy összetörjem a szívét, vagy fájdalmat okozzak neki. Nem igazán tudom, hogy honnan szedte ezeket a tévképzeteit rólunk angyalokról. Mi vagyunk az örzők... a jófiúk.
-Marcus vagyok... önként jöttem utánad... és mielőtt ebbe is belekötnél.. azért jöttem mert érdekel, hogy mi lesz veled.-vontam meg a vállamat. Lassan emeltem fel a kezemet és nyújtottam felé. Letöröltem egy könnycseppet az álláról majd visszahúztam a kezemet.

Figyeltem őt. Minden áldott pillanatban rajta tartottam a szememet. Nem volt a védencem, ez a saját lelkemnek kellett. Talán csak jóvá akartam tenni vele egy olyan hibát, amely szerelmemet egykor a halálba taszította. Valami jót akartam tenni, egy olyan személlyel, aki másoknak nem fontos.
Lassan egy éve jártam a nyomában, rajta tartottam a szememet, mert megtévedt és ez az Ő szempontjából veszélyes és bárki bármit mondjon egy csalódott Nephilim egész fajunkat veszélybe sodorhatja.
Lassan borult el az égbolt, sötét színeket öltött magára, apró csillogó ékességekkel. Nem volt védelmezője , nekem pedig nem volt védencem , így lelkifurdalás nélkül követhettem őt árnyékként.
Egy sötét sarokból figyeltem, amikor részegen táncolt az asztalon, közönbösséget éreztem az irányába. Nem ítéltem őt el a viselkedéséért. Fiatal, tele van indulatokkal, pillanatnyilag pedig senkit sem veszélyeztet , főleg nem magát. Pár ferde este még megbocsátható bűn.
Néhány pillanatra bambultam csak el, hiszen pár fiatal egymásnak esett egy olyan lány miatt , aki túlságosan szereti felebarátait és a pokolra fog jutni.
Mire visszanéztem már nem volt ott. Bármerre néztem sehol sem találtam.
Gyors léptekkel kevertem ki magamat a tömegből és már csak suhogó tollainak hangját hallottam. Egy sikátorba lépve dobtam le magamtól kabátomat, amely a szárnyaimat takarta és nagy lendületet véve eredtem a nyomába. Nehéz volt őt követni. Ittas állapotban repülni nem volt túl megnyerő ötlet és nehezen is tudtam felvenni a ritmusát, mert túlságosan szabálytalanul repült, a leszállását pedig nem nevezném túlságosan kecsesnek.
Hallottam az üvöltözését, bár nem artikulált túl jól, mégis tisztán értettem minden egyes szavát. Az üveg amit elhajított megcsillant a város fényiben és meg azelőtt elkaptam, hogy apró szilánkokra tört volna a földön. Tompán puffantam Lilian-nel szemben. Felegyenesedtem, miközben nem vettem le róla a szememet.
Lassan mértem végig a félvér angyalt majd az üvegre emeltem a tekintetemet. Testem mellé hajtottam hófehér szárnyaimat.
-Elmondanád nekem pontosan, hogy miért is vagyunk mi hibásak?-emeltem a takintetem a lány arcára ismét. Arról, hogy Nephilimnek született nem mi tehetünk. A döntés arról, hogy mennyire egyenrangúak velünk, nem az angyalok kezében van.
-Tudod kicsit összezavarsz azzal, hogy elvárod, hogy komolyan vegyenek, miközben részegen-megemeltem a kezemben lévő üveget-röpködsz kissé meggondolatlanul. Természetesen nem vagyok az apád. Azt csinálsz amit Te jónak tartasz..-tettem még hozzá a végén. Lassan raktam le az üveget a földre, a lábam mellé. Majd felegyenesdve ismét rá pillantottam.