Elvarázsolt, lenyűgözött és rabul ejtett. Soha senkinek nem mertem volna bevallani, talán még magamnak sem de úgy tünt, hogy vonzódm hozzá. Nem olyan kis szerelmes tini módon, hanem az a leigázhatatlan vágy alakult ki bennem, ami még a hitemet is megrengette, pedig ő sem volt más mint egy kecses ringő csípő, ami valószínüleg nem egy férfit vett már le a lábáról. Mégis rettegtem attól a gondolattól, hogy ezen az éjjelen bűnbe fogok vele esni, még akkor is ha csábított ez a gondolat. -De bűn.-mondtam finoman végigsimítva az arcát miközben elvesztem gyönyörű íriszében. Mindenki egyenlőnek születik, tisztának és ártatlannak, hogy milyen hatások érik őt az már csak az életének a próbatétele és a feladat, elvileg, az lenne hogy ezt a tisztaságot minden ellenére megőrizzük. Még akkor is ha ez fájdalmas és áldozatokkal jár. Két különböző világot képviseltünk, két különböző életet, sorsot. De hiszek abban, hogy az Úr ezt így szánta nekünk, hogy kegyetlen gyilkosokból, akik nem néznek az arcok mögé csak egyszerűen teszik a dolgukat, egymás kezei között leljünk rá lelki békénkre. Nem vágytam sokmindenre az életem során, és ebbe kevés dologba most Gemma is beletartozott. Nem tudom miért, vagy hogyan. Csak tudtam és kész. Finoman érintettem meg őt. Vigyáztam rá, mint egy porcelánbabára. Ajkaim hevesen keresték övéit és alig néhány pillanatra váltak el egymástól, amíg lekerült rólam is néhány ruhadarab. Ezek után testem néha akaratlanul durván feszült az övnek, de igyekeztem finomítani mozdulataimon, hiszen fájdalmat nem akartam okozni neki. Könnyedén siklott végig kezem a combján egészen a fenekéig és finoman markomba szorítottam majd kezem folytatta az útját felfelé. Nem volt még nő a kezeim között, ez volt az első alkalom, mégis az egész annyira természetesen jött és alakult, hogy még csak időm sem volt kétségbeesni emiatt. Egy angyal ismeri a világot. De nekünk is sok mindent kell megélni, hiába látjuk a dolgokat nap mint nap. Talán ez az egyik legemberibb vonásunk.
Nem kérdés, ha az életünk a tét, mindketten harcolunk érte, egyikőnk sem hagyná csak úgy, hogy a másik leigázza. Ez elméletben működött is, csakhogy a gyakorlat egész más vizekre kezdett evezni. Támadás helyett az arcát fürkésztem. Kétségtelen, az ég tökéletes vonásokkal áldotta meg. Néhány pillanatra komor hallgatásba burkolóztam. Emlékeztetett Jeremy-re, az egyetlen emberre, akit valaha szerettem. Hogy miért? Nem, a külseje nem olyan, mint amilyen Jeremy-é volt, a viselkedése is csak nyomokban mintázta az egykor élt párizsi fiúét. Sokkal inkább az keltett déja vu-t bennem, hogy Adrian pontosan olyan mély hatást gyakorolt rám, mint anno J, ha nem mélyebbet. Akaratlanul is felsejlett bennem a gondolat, miszerint a megbízatásom nem akart más lenni, mint valamiféle isteni közbenjárás...olyan második esélyféle. Persze hamar elvetettem ezt az elvetemült ötletet. Rég elvesztettem az Atyánkba vetett hitem, hiszen...hol volt akkor, amikor a bátyám ok nélkül letaszították és megölték? Hagyta, hogy az angyalok átvegyék az irányítást és elbízva magukat ne legyenek többek hataloméhes csirkéknél. Miért kéne hát hinnem a közbenjárásában? -Nem különcség, ha harcosként másra is vágysz. -sóhajtottam. Nem akartam lázító monológokkal vagy vágyakról szóló eszmefuttatásokkal traktálni, egyszerűen csak azt akartam, hogy tudja, bár Isten harcosnak szánta, nem muszáj ennyivel beérnie. Nem tiltakoztam, nem lett volna hozzá elég erőm. Elgyengültem mellette, ami egyáltalán nem tetszett, de már késő volt megálljt parancsolni önmagamnak. A kijelentésem még engem is meglepett. Újabb arculcsapást akartam magamnak adni, amiért ilyeneket mondok, gondolok és teszek, mikor vadász vagyok a fenébe is! Hová lett az az erős, magabiztos Gemma? Most úgy éreztem magam, mint valami puha kis nyuszóka. Szánalmas, a helyzet és én is. Legalábbis a bensőm egy része ezt suttogta. Ajkaink összeértek. Először lágyan csókoltam meg, tartózkodón, hűvösen, mintha még mindig vacillálnék, de aztán...mozdulataim teljesen ösztönössé váltak, a józan eszem átadta helyét a vágyaimnak. Engedelmesen dőltem a kanapéra, hogy megszabadulva koktélruhámtól egyel közelebb kerülhessek Hozzá. Csak annyi időre szakadtam el ajkaitól, amíg lehúztam róla a trikóját, közben is végighúzva ujjbegyeim az oldalán. Eltüntettem fekete szárnyaim, hogy ne akadékoskodjanak, majd szenvedélyes csókcsatánk közben egyik kezem lejjebb tévedt, a melegítőn keresztül végigsimítva férfiasságán. Kacér mosoly jelent meg az arcomon. Kezeim a hátára tévedtek, hogy a lehető legközelebb húzzam magamhoz, annyira, hogy forró bőrünk ruha nélküli részei összeérhessenek.
Nem pazarolt több szót egy olyan vitára, amin az idők végezetéig téphettük volna a szánkat. Fölösleges lett volna és amíg velem lehet, addig nem akarom fölösleges dolgokra pazarolni a drága időnket , ami most adatott nekünk. Olyan ártatlanul villant rám a tekintete, hogy egy pillanatra még el is tudtam hinni neki, hogy ő ki van szolgáltatva nekem. Idejön , hogy megöljön majd előadja az elárvult kiscicát. Jól csinálta, hiszen elhittem neki ha csak egy pillanatra is , de sikerült neki. Halkan felnevettem. -Tudod szépségem, ha az életem a tét...-mondtam csendesen. Fölösleges lett volna befejezni, hiszen ezzel mindketten így voltunk. Egyikünk sem akarta megkezdeni a kegyetlen harcot, ami valamelyikünk életébe kerülhet, de mégis féltünk, hogy a másik majd megteszi. Hiba vagy nem? Felfogás kérdése. Az én hitem szerint mindenki egy isteni akaratot teljesít. Az ember is elbukott, hogy megjárhassa a maga fájdalmas, keserű, de hasznos útját a végítéletig és szerintem ez az angyalokkal is így van. Ha engedek Gemma kísértésének sosem leszek olyan értékes már a többi angyal szemében, ha viszont csak úgy összetöröm a csontjait sosem leszek értékes az Úr szemében. Találjátok ki, hogy számomra melyik a fontosabb. Figyeltem porcelánra emlékeztető arcát. Kemény volt merev, mintha így rajzolták volna meg őt, csak erre az egy estére, hogy nekem miden vágyam testet ölthessen. Lenyűgözött már a puszta megjelenésével és ez ritka. Konkrétan ilyen én még nem is láttam. -Sosem vágytam különcségre..-mondtam csendesen. A család nekem mindenek előtt járt. Apám hagyta rám a harcos szerepét és én készségesen vettem tőle át. Erre voltam elrendelve. Nem kérdeztem, nem akadékoskodtam, csak egyszerűen tettem amit kellett, amire szükség volt. Könnyedén kerültünk a kanapéra. Nem ellenkezett nekem, nem kellett semmit eröltetnem.. úgysem hagyta volna. Halkan felnevettem. Nem hittem volna, hogy ezt így ki fogja mondani. Egyáltalán nem számítottam rá. Nem azért, mert lenézem azt ,amim van, de Őt inkább el tudom képzelni a Hiltonban kristálypoharak között egy hatalmas ragyogó csillár alatt egy medveprém ágyon valami herceggel. Nem egy New York-i lepusztult lakás kanapéján , a gyenge minőségű tv fényében egy melegítós harcossal. Meg van ennek is az iróniája. Viszont nem fogok akadékoskodni. Ha megadja magát nekem és azt mondja, hogy nem fogja megbánni, akkor nincsen miért izgulnom. Finoman tapadnak össze ajkaink , miközben a lehető legóvatosabban döntöm le a kanapéra és mászok rá, egy pillanatra sem szakadva el ajkaitól. Szárnyaim elrejtettem, hogy ne legyenek útban, még véletlenül se legyen bajuk. Koktélruhája gyűrődött kezeim között miközben lehámoztam róla.
Vállat vontam. Sosem voltam az a típus, aki belemenne értelmetlen vitákba. Én is voltam olyan, mint ő és tudtam, mondhatok bármit, soha nem fogunk egyetérteni. Nem mintha ez baj lenne, a világ épp attól jó, hogy rengeteg benne a különböző vélemény. Untam a Mennyet, mert ugyan azt szajkózták, unnám a Poklot, mert ott sem lenne másképp. Megölhettem volna, komolyan mondom meg is akartam, de...valami megállított, késleltetni akartam a halálát, csak tudnám, miért? -Megölnél? - szökkent magasba a szemöldököm, mintha azt mondta volna, hogy nem fogad be egy átfagyott kiscicát. Sóhajtottam. Legszívesebben felpofoztam volna magam a viselkedésem miatt és csak azért nem tettem, mert mindenáron magabiztos nőként akartam tündökölni előtte, ami nagyjából sikerült is. Mondhatnám, hogy a rutin meg az évek, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy már a kezdet kezdetén is tehetséges színésznőnek bizonyultam. Hozzám ért. Ez miért olyan szörnyű? Mert akartam, hogy megtegye, sőt...ennél még sokkal többet is. Hogy játsszam a szigorú, rendíthetetlen vadászt, ha legszívesebben megtartanám Őt az örökkévalóságnak? Nem ismerem, nem sokat tudok róla, de arra sikerült ilyen rövid idő alatt is rájönnöm, hogy mennyivel több a többi angyalnál. Nem ítél el (legalábbis nem nyíltan), pedig mindenki más megteszi, nem támadott meg, pedig mindenki más megtette volna. Soha nem voltam igazán lojális senkihez a bátyámon kívül, így a minimum, hogy magamat nem verem át. Sajnos elkövettem azt a bizonyos harmadik hibát...akarom Őt, kár lenne tovább tagadni. Elképzelésem sem volt arról, mivel gyakorolt rám ennyire lehengerlő hatást, de teljesen mindegy, mert sikerült elérnie, hogy háttérbe szorítsam a megölésének gondolatát, sőt...félig meddig száműzzem. -Soha ne érd be azzal, hogy csak egy láncszem vagy a sorban. Még akkor se, ha harcos vagy. -mosolyodtam el lágyan talán most először azóta, hogy itt vagyok. Ahogy hátrált én is megtettem vele azt a néhány lépést, hogy aztán a kanapéra huppanjunk én pedig az ölébe kerüljek. Eljutottam arra a pontra, igen, számomra is nevetségesen hamar, hogy már ne érdekeljenek a következmények. Akarom őt, kerül, amibe kerül. Csak egy mosollyal reagáltam arra, hogy lejjebb csúsztatta a ruhám. Ujjaim a nyakára vándoroltak, a bőrét cirógatták. -Ha biztos lennék abban, hogy ez az utolsó éjszakám, valahogy így képzelném el. -néztem körbe a lakásban, de tekintetem hamar visszatért Hozzá. Ragaszkodom az életemhez, de ha meg kell halnom, akkor ebben a bérházban akarok az Ő karjaiban. Újabb remegéshullám futott át rajtam csókjai hatására. Beletúrtam a hajába, hogy aztán ismételt szemkontaktust teremtve suttogjak az ajkaira.
-Nekem mindkettő ugyanazt jelenti, hiába bújtatod más köntösbe..-néztem rá türelmesen. Számunkra a fekete tolluak is bukottak voltak, csak az ítélet helyett megszöktek, hogy Selketet vagy bárki mást szolgáljanak. Részemről inkább szolgálom a Mindenhatót , mint bárki mást, de ízlések és pofonok. Halkan felnevettem. Gemma ha nem inogott volna meg a pizza-val a kezemben megölhetett volna, hiszen nézzetek rám. Itt állok egy kissé bolyhos szürke melegítóban és egy fehér átlétatrikóban. Nem éppen állok a helyzet magaslatán felkészültségem szempontjából. -Apró megbicsaklás lenne makulátlan múltam után. Ennyit még Ő is elnézne nekem, főleg ha miután megfektettelek még meg is próbállak megölni. –néztem végig rajta mosolyogva. Természetesen nem gondoltam komolyan, de abban is szinte teljesen biztos voltam, hogy egyikünk sem fog itt meghalni. Nem tudom miért... egyszerűen tudtam és ha nem lenne valami terv velünk kettőnkkel, akkor most nem lennénk itt. Mint mondják minden az isteni terv része. Hagyta , hogy hozzá érjek. Nem húzódott el tőlem. Akarta a közelségem, csak még önmagával is meg kellett vívnia, mielőtt bármibe belement volna velem és ez természetesen velem is így volt, mégis én voltam az, aki mögé lépett és átölelte. Megborzongott érintésemtől és ez elindított a lejtőn. Olyan dolgokra vágytam, amikre nem lett volna szabad, amiket csak Ő adhat meg nekem. Készségesen fordul felém és én a szemeit figyelem miközben kérdez. -Nekik pótolható vagyok... csak egy láncszem a sorban, ha viszont neked kellenék... akkor én lennék az egyetlen.-mondtam csendesen , miközben figyelemmel követtem kezének vándorlását karomon , majd az arcomon és aztán szemeibe néztem. Hátráltam néhány lépést, de nem engedtem őt el. A kanapéban halkan koppant a sarkam majd leültem és az ölembe hoztam, hogy a lábai közé kerüljek. -Azt majd lejátszuk reggel..-mondtam csendesen, miközben nyugodt tekintettel figyeltem. A miniruha hátrészéhez csúszott a kezem és egy könnyed mozdulattal hoztam lejjebb a testén miközben egy lelkes mosoly jelent meg az arcomon. -Ha nekem kell meghalnom... én boldog leszek közben. Na és te?-néztem mélyen a szemeibe majd végigcsókoltam melltartójának vonalát.
-Lebukni? Kérlek...eljöttem.-hangoztattam kissé fellengzősen, elégedett mosollyal az arcomon. Megvannak a szárnyaim, sosem tépték ki őket. Magamtól döntöttem úgy, hogy elhagyom a mennyek országát és a magam útját járom. Persze nem engedtek volna csak úgy el, ezért megszöktem. Kínos vagy nem, így van. Ennek ellenére évszázadok óta élek vígan angyalokat ölve a Földön, szóval...valamit mégiscsak jól csinálhatok. -Vedd, ahogy akarod. -vontam meg a vállam, de nem engedtem lehervadni arcomról azt a rakoncátlanul kihívó, kacér mosolyt. Nem tehettem semmit, a gesztusokra ugyan rájátszottam kicsit, de az alapjuk önkéntelenül jött. Különös érzés kerített hatalmába már akkor, amikor ajtót nyitott nekem és megláttam. -Ne sürgess! -ingattam meg a fejem. -Különben is...egy angyalnak nem kell szolgálnia az Urát haláláig? -világítottam rá arra az aprócska tényre, hogy Ő egy jó angyal és nem árt, ha halála pillanatában is az marad. Közel kerültünk egymáshoz, túl közel. Már lett volna lehetőségem megölni, mégsem tettem semmit. Egy hang kellett volna ahhoz, hogy a rabszolgám legyen és azt tegye, amit én akarok, mégis...évezredek tapasztalata hagyott most cserben. Hagytam magam elveszni a tekintetében. Első hiba. Hagytam, hogy közel kerüljön hozzám. Második hiba. Harmadik nem lehet, mert félő, hogy a végén én koppanok nagyot, azt meg ugye senki nem szeretné. Belül komoran, kívülről mégis megjátszott érdeklődéssel figyeltem az éjszakai utcaképet. Semmi érdekes nem történt. Néhány alak elhaladt az utcai lámpafényben, de semmi több. Hagytam, hogy kezei a derekamra csússzanak, álla pedig a vállamon pihenjen. Megborzongtam, nem is próbáltam meg elrejteni. Túlságosan ismerős, távoli érzések kerítettek hatalmukba. Ez lenne a harmadik hiba és ez azt jelentené, hogy a hírhedt, híres, magabiztos, kegyetlen Gemma elveszett egy kisfiús arcú angyal láttán? Hány ilyet öltem már meg? Nem éreztem bűntudatot, nem éreztem kielégülést, nem éreztem semmit. Ez most egészen más. Szavai visszhangzottak a fülemben. Nem fűztem kommentárt ahhoz, hogy Istennek és Erinanak, ahogy arra sem reagáltam, hogy megmentik az embereket. Igazán utolsó szavai keltették fel az érdeklődésem. -Miért akarnád, hogy olyannak legyen szüksége Rád, mint én? Harcos vagy, az egész Mennynek kellesz. -fordultam készségesen felé. Ahogy ajkai a bőrömhöz értek libabőrös lettem. Ujjaim végigfuttattam a karján, hogy végigsimítva arcán ismét szemkontaktust érjek el. -Még ha itt is maradok...reggel meg kell, hogy öljelek. -magyaráztam neki komolyan, mégis valamiféle lenyűgöző fájdalommal. Nem becsülöm alá, nem állítom 100%-ig biztosan, hogy menne, de minimum meg kell majd próbálnom.
✗Hírnév : 0 ✗Fajom : Warrior SPREAD UR WINGS :
Adrian
Eye to Eye, Be my guide...
Tárgy: Re: Lepukkant bérház Szomb. Okt. 26, 2013 5:40 am
Gemma....Your pussy tastes like pepsi cola
-Azért buktál le az égből, hogy ez ne legyen elég? Érdekes.-nézte végig rajta elgondolkodva. Nekem az egész életem ettől volt tökéletes, hogy volt egy kissé beázós, bérházi lakásom, ahol nem zargat elvileg senki. Kicsit megbántottnak éreztem magamat, hogy pont ide merészkednek utánam és , hogy még a kis nyugalom szigetemet is tönkretették. Ennyi miatt nem fogok innen elköltözni, de Gemma vagy itt marad velem, vagy halott lesz ez szinte teljesen biztos. -Akkor ez most felhívás keringőre?-villant rá a szemem és egy féloldalas mosoly jelent meg az arcomon, miközben le sem vettem róla a szememet. Nagyon eltökélt volt a kislány, úgy tűnik a megbízója , annyit nem tud rólam, hogy a gonolataimtől, már a földön vergődne a fájdalomtól és a saját szárnyait tépné. Amíg nem ad rá okot természetesen nem fogom bántani. Van ennyi tartás bennem, főleg azért mert nagyon bejött és még szerettem volna gyönyörködni egy kicsit a vonalaiban. -Ha ennyire biztos vagy benne, hogy még ma este meghalok, akkor tulajdonképpen engem miért érdekelne, hogy letépnék a szárnyamat? A halott testemről ritkán. Mondjuk , ahhoz elöbb tenni is kellene valamit..-gondolkoztam el egy pillantra. Figyeltem az arcát miközben drámaian közel kerültünk egymáshoz. Önként kínáltam fel neki a gyilkolás lehetőségét és Ő nem tett semmit, amíg nekem nem árt én nem eshetek neki. Szóval nem kellett kergetni. Persze, hogy nem. A főnökének csak egy szavába kerül és az eszkimókhoz is elrepül, ez a kis hülye. Jó mondjuk ez rám is igaz , de inkább Erina vagy az Úr dirigáljon nekem, mint bárki más. Követtem az ablakhoz. Óvatosan csúsztattam a derekára a kezeimet, tudtam , hogy úgysem ijed meg. Félszemét mindig rajtam tartja. Ajkaim súrolták szabad vállát. -Nem vagyunk egyformák, nem minden algyal van megbocsátásra nevelve.. hiszek apám szavainak és hiszek Erinának is. Ennyire egyszerű. Az embereket is megmentjük, pedig tudjuk hogy újra vétkezni fognak.... és talán mindigis reménykedtem abban, hogy valaki olyannak lesz szüksége rám mint te. És most nem a tollaid színére gondolok.-hangom egészen halk volt, gyakorlatilag csak a fülébe doromboltam szavaimat. Államat a vállára támasztottam és én is kibámultam az ablakon. Az utcai lámpák fénye csak bizonyos foltokat világított meg. Néhány óvatos mozdulattal fordítottam magam felé. -Maradj itt éjszakára.-suttogtam a sülébe miközben végigcsókolgattam finom bőrét a nyakán.
-Csábító, de...-itt kissé teátrálisan elgondolkodtam és mutató ujjam az ajkamhoz érintettem. -...nem elég. -vontam meg a vállam kedélyesen pislogva. Angyalokat ölök, ez a dolgom és ettől nem tántoríthat el egy helyes pofi. Nem vagyok ostoba, pontosan tudom, hogy a teljes szabadságot soha nem érhetem el, hiszen emberré nem válhatok, mennyből szökött angyalvadászként pedig a szabadság egész más megvilágításba kerül, de a bosszú legalább minimálisan kárpótol azért, amit elvettek tőlem és azért a sok hazugságért, amivel manipulálnak mindenkit. -Tégy próbára...-húztam kacér mosolyra ajkaim, miközben ujjaim egy újabb bútordarabon siklottak végig. Annak ellenére, hogy nem egy nagy eresztés az angyal lakása, nekem határozottan tetszett. Emlékeztetett arra, mennyivel jobb egy ilyen hely valakivel, mint egy lakosztály a Hiltonban, magányosan. Egy másodpercre megkeményedett az arcom, amikor azokra a régi, mondhatni szép időkre gondoltam, amik a '20-as éveket jellemezték, de amint visszafordultam a férfi felé ennek a feszültségnek minden nyoma eltűnt. -Egyébként tévedsz. Meg kell, hogy öljelek, ez igaz, de veled ellentétben nekem nem róják fel, ha előtte szórakozom is egy kicsit. -tettem felé néhány lépést, de kellő távolságban megálltam tőle. A bemutatkozására nem reagáltam. Miért is akarnám megjegyezni egy halott angyal nevét? Valójában már rég végeznem kellett volna vele, és bár nem mutattam semmi jelét, mélyen magamban mégis hezitáltam. Rezzenéstelenül figyeltem, ahogy hozzám ér. Talán egy tized másodperc erejéig végigfutott rajtam valamiféle borzongás, de próbáltam ezt teljesen figyelmen kívül hagyni. -Nem kellett kergetni. -suttogtam egészen közel hajolva hozzá, majd hátat fordítottam és az ablakhoz sétálva az utcát kezdtem kémlelni. -Azokért harcolsz, akik jónak mondják magukat, mégsem ismerik a könyörületet. Miért? -kérdeztem halkan, még mindig az őszi utcaképet nézve.
Figyeltem a mozdulatait. Kimért volt, rideg és korlátolt ez egy kicsit műanyag hatást adott neki, amitől csak még érdekesebbé vált a szememben. Dögös volt, ehhez ne fért kétség, olyan akit minden férfi szeretne legalább egy éjszakára megkapni. Körbeandalogta a nappalimat, végignézte a cuccaimat. Nem rejtegettem semmi, így egyáltalán nem zavart. Egyébként is éhes voltam. Nem akartam még nekiesni. Magamhoz vettem egy szelet pizzát és elkezdtem elnyammogni még a nagy csetepaté előtt bár őszintén kicsit szarul esett volna, hogy ha fel kellett volna dúlnom az otthonomat , pusztán azért , mert őt ideküldték. -Van pizzám..-vontam meg a vállamat ártatlanul. Ugyan mit tudnék én neki adni, ami eltántorítani a tervétől. Végeztem a pizza szeletemmel és a konyhában megmostam a kezem majd visszamentem. -Meg melegvíz a csapban és egy franciaágyam ami félig üres...-tettem még hozzá. Összesen ennyivel rendelkeztem , Ő meg valószínüleg, a luxusból jött át hozzám a putriba , szóval ezt a dolgot teljesen esélytelennek tartottam. Halkan felnevettem miközben figyeltem. Itt ma vér fog folyni, csak az a kérdés, hogy melyikünké. Ajkait figyeltem majd mosolyra húzódott a szám. -Mintha téged nem ölnének meg azért ha félrekefélsz egy olyannal mint én.-mondtam egyszerűen. Attól, hogy fellázadt az isteni szabályok ellen másokat még be kell tartania. Az sem szabadság , amit Ő kapott. Egy fokkal lazább az egész ez tény, de semmivel sem jobb. -Adrian.-mutatkoztam be végül én is egyszerűen. Annyi gonosz angyalt öltem már meg és annyi vadászt, hogy talán már a számukat sem tudom. Nekem is kijárhatna végre egy kis szórakozás nem igaz? Közelebb léptem hozzá. Én addig nem támadok, amíg Ő sem. Óvatosan átsimítottam az egyik oldalára a haját miközben közelebb hajoltam a nyakához. Magamba szívtam parfümének illatát. Kellemes illata volt , tetszett. Megérintettem fekete tollait, majd tekintetemet visszahúztam az arcára. -Mond csak Gemma. Miért vagyok én olyan fontos, hogy éjnek éjjelém hozzám kergettek téged?-kérdeztem egy féloldalas mosollyal az arcomon.
Meg sem próbáltam leplezni a kilétem. Teljesen felesleges lett volna, egy angyal megérzi egy másik jelenlétét, legyen az jó vagy rossz, meg különben is...még az égiek is megérdemlik, hogy tudják, kinek a képében jön el hozzájuk a halál. Bár meglepett, hogy egy ilyen...emberi férfi nyitott ajtót, hibátlan színészi képességeim ezt sikeresen elrejtették. Furcsa érzés kerített hatalmába, miközben végignéztem rajta. Jónak tűnt, mégis rossznak, emberinek, mégis angyalnak, ráadásul...szörnyen ismerősnek. -Végül is...egész otthonos. -vontam meg a vállam ismét. Eszembe sem jutott, hogy bocsánatot kérjek, amiért leszóltam a lakását, de próbáltam némileg jóvátenni, és ahogy jobban körülnéztem a kis lakás tényleg otthonosnak tűnt, vagy legalábbis közelinek. Az én lakásom személytelen, tele luxussal és tervezők által megálmodott bútorokkal. Gyönyörű, de a legkisebb jóindulattal sem lehetne azt mondani rá, hogy otthonos, meghitt, vagy személyes. Továbbra is nagyobb figyelmet szenteltem a lakásnak, mint a férfinek, de ettől függetlenül nagyon is odafigyeltem rá, hiszen ki tudja, mikor támadnak hátba. -Hacsak nem tudsz valami jó indokot arra, hogy ne tegyem. -pillantottam rá egy másodperc erejéig, miközben végigsimítottam egy állólámpa buráján. Muszáj megölnöm, ez egyértelmű, ráadásul...azok közé tartozik, akik elvették tőlem a legjobb barátom, az egyetlen személyt, aki igazán megértett és fontos volt nekem akkor, amikor még a jó angyalok táborát erősítettem. Úgy éreztem soha semmi nem fogja lecsillapítani a bosszúvágyam. -Csak Neked, csak most...-húztam kacér mosolyra a szám, miközben lassú, elnyújtott mozdulattal kisöpörtem egy tincset az arcomból. Tovább bámészkodtam a szobában, majd a szavait hallva elnevettem magam. -Ugyan már...kitépik a szárnyaid, ha megteszed, és lefogadom, hogy Erina csicskája túlságosan félti a fehér tollacskáit ahhoz, hogy kockáztasson. -pislogtam rá negédes mosollyal, aztán felemeltem egy könyvet és lapozgatni kezdtem, hogy percekkel később összecsukjam. -Gemma. -fordultam felé egész testemmel.
Kissé fáradt voltam és semmi másra nem vágytam csak egy jó meleg zuhanyra és valami meleg kajára. A fele már meg is volt a másik része pedig úton volt felém , így nem kellett izgulnom. Sokat törtem a fejem mostanában azon, hogy vajon nekem lesz-e családom, vagy én egész életemben harcolni fogok. Most éppen nem tudtam volna egy lányt sem mondani, akivel megérné megállapodni. Amíg ez hiányzik a képből, addig pedig nincsen miről beszélni. Meglepően rövid időn belül érkezett meg a pizzám, aminek gyanúsnak kellett volna lennie, de túl fáradt voltam ahhoz, hogy bármilyen veszélyt is érzékeljek magam körül. Éreztem a pizza illatát , így egyből ajtót nyitottam, de legnagyobb megdöbbenésemre egy nő állt előttem, ráadásul nem is akármilyen. Dögös volt, szexi ruhában és a pizzám is a kezében volt. Nem tudtam hirtelen melyiknek örüljek jobban. Figyeltem , ahogyan végigmér majd átvettem tőle a dobozt. Ledobta a kabátját és meglátva fekete tollait egyből érthetővé vált minden mégsem ijedtem meg. -Hé! Ne szidd!-néztem rá szigorúan miközben letettem a nappaliban a pizzás dobozt. Újra megjelenhettem szárnyaim előtte nem kellett rejtegetnem őket. -Had találjam ki... azért jöttél hogy megölj..-néztem rá nyugodt már-már szinte unott arccal. Régen láttam hozzá fogható lányt, fekete tollai viszont kizárhatták a potenciális társ szerepköréből. -Remélem miattam öltöztél így ki..-mondtam miközben elismerően néztem végig a testén. -Mielőtt levetkőztetlek és az ágyamhoz kötözlek megmondod nekem a nevedet?-néztem rá kiváncsian. Valószínüleg aki megbízta a legyilkolásommal az a nevemet is kitálalta neki. Igazából nem féltem. A képességem és a rutinom ezt megakadályozta, bár nem akartam elbízni magamat, hiszen érhetnek még meglepetések a mai nap folyamán. A jelenléte is ezt igazolja.
Hogy mit keresek hírességként egy lepukkant bérház bejáratánál? Rashnu a kezembe nyomott egy címet azzal, hogy öljem meg az ott "lakó" angyalt. Nem szerettem mindenféle égi legyilkolását elvállalni, de Rashnu szerint ez most igazán nekem való feladat, így rábólintottam. A mennyben már így is gyűlölnek, amiért szemrebbenés nélkül tárom szét hollófekete szárnyaim a koncertjeimen, jól esett volna, ha újabb okot szolgáltathatok nekik az utálatra...még hogy Ők jók...vicces. Hála a szárnyaimnak nem kellett azon aggódnom, hogy lesifotósok követnek, így néhány saroknyira a bérháztól leszállhattam, hogy nyugodt léptekben tehessem meg azt a pár száz métert, ami elválasztott a célomtól. Hűvösnek bizonyult az őszi éjszaka, ezért szárnyaim elrejtése után összehúztam magam előtt fekete ballonkabátom, ezzel eltakarva a szűk, sötétzöld miniruhát, ami tökéletesen kiemelte vörös tincseim és káprázatos alakom a fekete harisnyával együtt, majd tovább tipegtem fekete magassarkúmban, hogy percekkel később már az épület előtt állhassak. Halovány mosoly futott végig az arcomon, mikor megláttam egy közeledő fiatal srácot, a kezében pizzával. Miután megkérdeztem hova is viszi az ételt halkan dúdolni kezdtem, mire ő készségesen átnyújtotta nekem a pizzát. Vettem egy mély levegőt. Nem akartam ajtóstul rontani a házba, így mikor a megfelelő lakás ajtaja előtt álltam, ahelyett, hogy berontottam volna egy tőrrel a kezemben és megpróbáltam volna leszúrni az illetőt, csengettem. Miért is ne nézhetném meg magamnak, hogy kit is kell megölnöm, mielőtt csak úgy megtenném? Éreztem, hogy egy angyal van odabent, ha akarta volna sem tudta volna ezt letagadni, bár megszöktem és szárnyaim is feketére váltottak, ezt az érzést nem lehet elnyomni, sem megszüntetni, egész egyszerűen csak van és kész. Türelmetlenül topogtam jobb lábammal a padlón, miközben a pizzás dobozt tartva sötétre festett körmeimet nézegettem. Néhány perc múlva végre valahára kinyílt előttem az ajtó, de őszintén meglepődtem, mikor megláttam a velem szemben álló férfit. Szemérmetlenül végigmértem, majd aprócska mosollyal a számon felé nyújtottam a kezemben lévő dobozt. -Nem kell fizetned, azt hiszem elijesztettem a pizzás fiút. -vontam meg a vállam, és meg sem várva a reakcióit egész egyszerűen betódultam az ajtón, és levéve kabátom körbenéztem. -Elég lepukkant...-állapítottam meg.
Egészen átfagytam az őszi levegőtől, ami éjjel igencsak borzongató volt már. Személy szerint én a nyarat kedveltem. Mindig elememben éreztem magamat olyankor, az éjjelek melegek, de a hajnali hűvös levegő mindent megér. Ez az őszi mocsok viszont minden jót elnyomott bennem. Ilyenkor éreztem magam igazán veszélyesnek, könyörületről szó sem eshetett. Kevés tolerancia marad bennem ilyen időben. Minden vizes volt , hiszen alig egy órája még szakadt az eső , ami végül keresztülhúzta terveimet, hiszen nem úgy alakultak a dolgok , ahogyan szerettem volna. Egy férfit kellett volna örök békéhez juttatnom, de nyilvánosan ezt nem tehetem meg és ő nem volt hajlandó felkelni a kedvenc kocsmájának pultjától, ahol végül félájultam el is aludt. Az emberi faj néhány egyede megdöbbentően elkorcsosult , apánk mégis szeretettel figyeli összes megbotlásukat. Nem az én dolgom ezt lerendezni vele. Én teszem , amire utasítanak. Az egyik mocskos bérház tetején szinte hangtalanul értem földet. Behúztam szárnyaimat és el is tüntettem őket. A tűzlétrán kétszer sikerült elvágódnom a vizes fém miatt, amit cifra nem éppen angyalhoz méltó szavakkal illettem. Kinyitottam a lakásom ablakát és bemásztam az elsötétített nappaliba. Megráztam a hajamat, hogy az elázott tincseim vesztsenek nedvességükből. Első utam a zuhany alá vezetett hosszú perceken át meditáltam a gőzölgő víz alatt, amely megmelengette átfagyott testemet. Hagytam, hogy fehér tollaim is kiélvezzés a meleget. Ilyenkor nehezebb a repülés, de ki lenne olyan idióa, hogy rátámadjon egy angyalra a saját fészkében. Remélhetőleg senki. Nem tudom mennyi időt töltöttem a gőzben mire jobban éreztem magamat, végül az éhség csábított ki a víz alól. Megtörölköztem, magamra kaptam egy kopottzöld pólót meg egy melegítőnadrágot. Elég emberien mutathattam leszámítva szárnyaimat. Átcsoszogtam a konyhámba és feltéptem a hűtőt melynek összes tartalma néhány szelet 1 hetes pizza volt. Kissé csodolkoztam, hogy nem szólt rám, hogy csukjam már be az ajtót , mert bejön a meleg. Rendeltem magamnak egy pizzát , aminek majd ugyanez lesz a sorsa és jelenlegi állapotomban valószínüleg már én sem élem meg azt az 1 órát, amíg kihozzák. Bekapcsoltam a TV-t. Nem érdekelt, hogy mit adnak benne, csak kellett valami alapzaj, hogy ne nyomasszon a csend. Körülbelül fél óra telt el, amikor csengettek. Elrejtve szárnyaimat léptem az ajtóhoz és nyitottam ki….
Kezdőlap
