Aphra & Lily

Tény, hogy a pincér elég figyelmetlen volt, mégsem tudtam hibáztatni, hiszen jó eséllyel annyit robotol a kávézóban potom pénzért, hogy fáradt, így pedig elég könnyű hibázni. Mindent ugyan nem tudtam megmenteni, de legalább azt elértem, hogy a porceláncsörömpölés mellé ne társuljon a tálca zuhanásával járó irtózatos zaj. Így is belesajdult a fejem a hangokba, bár tény, hogy eddigi gondolataim is hozzájárultak a fejfájáshoz. Izgatottságom, és a sok éles zaj megtették a hatásukat. Holnap kezdek az új sulimban. Sosem akartam átiratkozni, de korábbi gimnáziumom leégése miatt (ami egyébként elég nagy port kavart a new yorki médiában) kénytelen voltam megtenni. Megráztam a fejem, hogy kiverjem belőle a sok ostobaságot, ami az új suli miatt felgyülemlett benne, és megpróbáltam a kávézóra és a pórul járt lányra összpontosítani. Hirtelen ötlet volt csupán, hogy az asztalomhoz invitáltam, de úgy tűnt örül a gesztusomnak.
-A pincér valószínűleg már készíti az újat. -mosolyodtam el, és a pult felé néztem, hátha meglátom, hogy mit is csinál az előbb ügyetlenkedő fiú. Így szokás. Ha ilyen történik, a vendég automatikusan kap egy újat abból, amit eredetileg rendelt. Legalábbis én így tudtam, hozzáteszem semmi vendéglátós tapasztalatom nincs, nem meglepő módon.
-Lilian Davis, de hívj csak Lily-nek. -nyújtottam felé a kezem a bemutatkozásom közben. Ha már így egymás mellé sodort minket az élet úgy gondoltam, miért is ne ismerkedhetnénk meg? Szimpatikusnak tűnt.
-Gyakran jársz ide? Én most vagyok itt először, de elég jó helynek tűnik. -próbáltam elindítani a beszélgetést. Körbe is néztem, hogy újra felmérhessem a terepet. Borvörös szín, hangulatos dekoráció. Minden megvolt a helyben, ami egy kávézót igazán tetszetőssé tehet.
-Egyébként, ömm...minden rendben? Semmi közöm hozzá, de...bánatosnak tűntél...-néztem rá kissé elgondolkodva. Nem akartam túlságosan indiszkrét lenni, egyszerűen csak érdekelt. Elég jó az emberismeretem, és valamiért az átérző képességeim is jobbak, mint az átlag embereknek, ezért is vettem észre, hogy talán valami bántja. Persze, nem tartozik rám, de sokszor könnyebb egy idegennel beszélgetni, én már csak tudom, hiszen nincsenek közeli barátaim, akiknek elmondhatnám, ha bánt valami. Sajnos az iskolai ismeretségeim is haveri szinten kimerülnek. Nem mintha sokaknak beszélhetnék az igazán fájó dolgokról, hiszen azok többsége szorosan kapcsolódik a tényhez, hogy félig angyal vagyok.

Aphra & Lily

Mélyen belélegeztem a frissen főzött kávé illatát. Kellemetlen, de 17 évesen úgy függök ettől az italtól, mintha éltető elixír lenne. Próbáltam leszokni róla, mindhiába. Azon kevesek közé tartozom, akiket egyáltalán nem érdekel a kávé hatása, egész egyszerűen az ízlelőbimbóikat akarják a kávé gyönyöreivel kényeztetni. Kortyoltam egyet, majd letettem a kezemben lévő csészét, és az ablaküvegen át ábrándos tekintettel kezdtem kémlelni a rohanó embereket. Mindig úgy sietnek. Nem vagyok halhatatlan, soha nem is akartam az lenni, így időm nekem is annyi van, mint egy egy valódi embernek. Ennek ellenére igyekeztem csak akkor sietni, amikor már minden kötél szakadt. Ha túlságosan rohan az ember lemarad a fontos dolgokról, ez örök érvényű igazság még akkor is, ha a legtöbben csak üres közhelynek tartják.
Meglehetősen csapongó gondolataimból az zökkentett ki, hogy a mellettem lévő asztal felé közeledő pincér elbotlik, a kezében lévő tálca a magasba emelkedik, hogy aztán hangos robajjal érhessenek földre a rajta lévő csinos porcelánok. Jók a reflexeim, így a tálcát sikerült egy pillanat alatt elkapnom, de a többit nem lett volna értelme megmenteni, hacsak lógni nem akartam volna a gimiből, de inkább pár tanóra, mint egy adag égési sérülés. A pincérhez léptem, aki teljesen elvörösödve kért elnézést a fiatal lánytól, aki mellett landolt a tálca egész tartalma. A húszas éveiben járó férfi felé nyújtottam a tálcát, aki szépen megköszönte, majd elindult némi takarítófelszerelésért. A hely tele volt, ezért hirtelen ötlettől vezérelve szólásra nyitottam a szám.
-Ha gondolod ülj át hozzám. Kellemesebb, mintha ragacsban kéne elfogyasztanod, amit rendeltél. -küldtem biztató mosolyt a lány felé, majd visszaültem az asztalomhoz, és a velem szemben lévő szék irányába mutattam várva, hogy csatlakozik e hozzám az "áldozat", vagy sem.