Dont' got alot of time, don't give a damn. Don't tell me what to do, i am the woman. If there's a god up there, something above, God shine your light down here, shine on the love.
Nos, igen, tagadhatatlanul tanulhatna némely felnőtt az én kajla Sophie-mtól. Ezt már én is kiskoromban megtanultam anyától: Minden esetben azzal érdemes társalgásba kezdeni, aki ha megkérdezi, hogy vagy, meg is várja rá a választ. Fiatal leányzó lévén igazán jól nevelt volt, és igazán nagy szívvel is büszkélkedhetett, amiben valahol ott voltam én is. És igen, mindezt ebből a kérdésből szűrtem le: "És te, hogy vagy kedves Kattnii?" Ez az egyszerű és a hétköznapok során olyan sokszor elhangzó kérdés volt az, amivel kivívta a nagyra becsülésemet. Ismét... Egész pontosan pedig az, hogy Sophiet tényleg érdekli, mi van velem. Oh, te jó ég, és mennyire szívesen mesélnék neki arról, hogy apát tegnapelőtt láttam utoljára, hogy annyira hiányzik, hogy milyen nehéz lehet neki angyalként élni, és közben rólunk is gondoskodni, velünk is időt tölteni. Csak úgy ömlene belőlem a sok-sok minden, amit erre a kérdésre a szívem szerint, válaszolnék. Belekezdenék, mesélnék, figyelném Sophie arcát, ahogy a zsenge kora ellenére mégis átlátja mindazt ami velem történik, majd pedig izgatottan hallgatnám, ahogy a maga sajátos és csodás módján közli velem mit is gondol erről. Minderről azonban hamar letettem. Nem szabad. Megígértem apának és Sariel bácsinak, hogy egy kósza megjegyzést sem ejtek el soha senkinek arról ami a földi világ "mögött" van. Így hát a kérdés hallatán, csak egy szórakozott mosolyt engedhetek meg magamnak, majd nagyot sóhajtva csak ennyit mondok: - Áh, semmi különös... - Na, jó ez a hangsúly kissé fájdalmasra sikerült. - Tudod, csak egy kis unalom az egyetemen, néhány ZH... csakis a már jól megszokott hétköznapok. - vonom meg a vállam végül, és a szívem mélyén valahol, őszintén remélem, hogy ha a világon egy ember valaha megbizonyosodhat arról, hogy angyalok [és mi nephilimek is] léteznek, akkor az Sophie Johnson lesz... Akaratlanul is nevetnem kell néha, ha együtt vagyunk. Ez utóbbi pillanat is pont ezt a hatást váltotta ki belőlem. - Jajj, te! Csak, hogy tudd, rajtad semmi sem hasonlít egy elefántra. - vigyorgok még mindig rá. - Bár, várj csak... - komolyodok el nagy nehézségek árán kissé megtévesztve az ifjú hölgyet, majd óvatosan végig mérem az egészen apró termetét a feje búbjától a talpáig, majd vissza. -...nem, tényleg nem. - fejezem be végül a mondatot, mielőtt túlságosan komolyan venné a heccelésem. - Egy extra nagy áfonyásat simán bevágok. - mondtam kissé túlságosan is magabiztosan - Kérem, ifjú leányzó, több van bennem, mint ami látszik. - vigyorodtam el ismét. Még csak most találkoztunk, mégis ennek a kis időnek a legtöbb részét is nevetéssel töltöttem. Úgy érzem igazán szórakoztató napnak nézünk elébe, ami, hogy őszinte legyek, nem is jöhetett volna jobbkor. - Az illem úgy diktálja, hogy a következő finomságra viszont én hívlak meg. - jöttem kissé zavarba, már pedig esetemben ez elég gyakori esemény. Közben pedig már kisgyerekhez illő izgatottsággal nyúltam a kék, édes és óriási "vattapamacsért". - Jesszusom, ez határozottan nagyobb, mint legutóbb! - ismertem fel, hogy lehet kissé túlságosan is bíztam abban, hogy nem fog ki rajtam félúton ez a tömény édesség. Sebaj, attól függetlenül szaporán majszolni kezdtem. - Na, igen, ez az év már csak ilyen lesz. - vontam meg a vállam. - Bár az érettségi... - tömtem be egy újabb foszlány ragadós csodát - ...nem egészen olyan nehéz, mint amilyennek beállítják. A szóbelivel neked nem lesz gondod - mosolyodtam el - ledumálod őket a lábukról, az tuti. De az írásbelire aztán tessék ezerrel tanulni, mert ha nem, aztán tényleg fenékbe billentelek. - villantottam meg egy röpke szigorú pillantást, ami a kék vattacukor felett, így belegondolva inkább muris lehetett. - Az egyetem nagyon más. - elmélkedtem el. - Drága bátyádnak most éppen igaza van. - bólintottam - Ezt nem lehet olyan lazán venni. Viszont... - hagytam egy kis hatásszünetet és közelebb hajoltam Sophiehoz - szerencsére ez csak a vizsgaidőszakra igaz, azon kívül, azért a bulik és a sok csavargás a városban, na az is bele fog férni. - és jött egy újabb vigyor. Őszintén reméltem, hogy mire Sophie egyetemre megy, akkor is leszünk legalább ilyen jóban. - Erről jut eszembe, hogy, s mint van a bátyusod? Mostanában elég ritkán látom. Csak nem kerül engem? - kérdeztem óvatosan a még talán nálam is hevesebben falatozó lánytól.
TO: MS. SOPHIE A. JOHNSON; WORDS: 684
✗Hírnév : 0 ✗Kor : 27 ✗Fajom : human SPREAD UR WINGS :
Sophie A. Johnson
I can't touch the Sky...
Tárgy: Re: Central Parki vidámpark Vas. Okt. 20, 2013 11:59 am
First game
Katniss Lawson
Ha valami nem jó, szólj, és változtatok! ^^
marry-go-round, READY GO! ~ Katniss & Sophie
Zavartan mosolygok Kattniire, nem tehetek róla, hogy nem szelik varázsszőnyegek New York utcáit, mely kóbor macskák kedvelt szállítóeszköze. Vagy nem pihen szobám falán mágikus kárpit, sütőtök hintónk sincsen odahaza a garázsban, de még a Kóbor Grimbusz se áll meg a házunk előtt. Így a lassú, monoton, sűrű, unalmas és még sorolhatnám eme metropolisz közlekedésére jellemző negatív dolgokat, mellyel élnem kellett ahhoz, hogy Kattnii napját társaságommal dobjam fel, még ha nem is vagyok holmi jóképű félisten, egyenest az Olümposzról. - Öhmm… és te, hogy vagy kedves Kattnii~? – habozva, kissé összeszedetlenül, mint hableány két lábbal a szárazföldön, pislogok a nálam pár évvel idősebb lányra. Jegyeket illető kérdését megpróbálván visszapasszolni, azonban Vigyor kandúr által is megirigyelendő széles mosolyom túlságosan nyilvánvalóvá tette, hogy mit szándékozom elérni ezzel. Pedig tényleg igyekszem gyakorolni! Osztályomban sokan mondták, hogy ez a megfelelő praktika a tématerelésre, ha a dolgozatjegyekről van szó, még bűbáj sem kell ide ehhez. - Elfelejteni? – kuncogok, megbökött oldalamat dörzsölve. Nem mintha óriási fájdalom ért volna a Kattnii által kapott szórakozott intéstől. - Kérem szépen, egy elefánt soha nem felejt! – orromat ég felé emelve, mutatóujjamat okoskodóan felfelé mutatva közlöm a tényeket. Ilyenkor sajnálom, hogy nem szorulok szemüvegre, amiért azzal még inkább komikusabbá lehetne tenni ezt az amúgy is nevetséges pillanatot. - Úúú, nézd, extra méretet árulnak – mutatok rá az első vattacukros bódéra. - Mit gondolsz, meg tudunk enni egyet-egyet külön? – emelgetem kihívóan a szemöldökömet, sunyi mosollyal az arcomon, fellelkesülve az apró kihíváson. Ez egy olyan nap, ahol még Jancsi és Juliska is szabadon majszolhatná a mézeskalács házat, nekem sem kell foglalkoznom az esetleges plusz kalóriákkal, majd tornaórán ledolgozom! - Én epreset kérek, te milyet szeretnél? Én fizetem – kacsintok Kattniira. Ennyi a minimum, ha már ilyen sokáig húzódott érkezésem. Legközelebb máshogy lesz, megígérem! Mondjuk: korábban indulok, vagy talán első lépésként beszerzek egy vekkert! De nem is akármilyet, hanem egy Tik-tak urat, ki mindig számon kér rajtam mindent, még azt is, hogy miért húzok sapkát és miért nem! Talán, lehet, vagy mégsem... Lehet, ez rajtam már nem segítene semmit. - Húzós év az idei, mintha előre ki akarnának minket végeztetni, lehetőséget sem adva az érettségire! Ráadásul a tanárokhoz képest a szívkirálynő és a vasorrú bába jótét lélek – panaszkodom. A jegyeket illetően visszakanyarodva az imént terítékre került témára. Néha sajnálom, hogy minden ember macska nem lehet, hiszen mennyire könnyebb lenne négylábú szőrmegolyóként az élet! Etetnek, itatnak, szeretnek, szóval úgy bánnak veled, mint egy igazi uralkodóval, isteni lehet macskának lenni! - Az egyetem tényleg húzósabb? Bátyus mikor hazajár, mindig azzal cukkol, hogy a felvételi lapon nem díjazzák a csillag, szív, virág skicc együttest – harapok a kezembe kapott óriási epres vattacukorba, amint átnyújtottam Kattniinek az édességet, amit ő kért.
Dont' got alot of time, don't give a damn. Don't tell me what to do, i am the woman. If there's a god up there, something above, God shine your light down here, shine on the love.
Szombat. Szombat. Szombat. Így hívták azt a napot, amit legjobban szerettem a héten. Csupán a vizsgák közeledtével vagyok hajlandó tanulásra szánni, máskülönben halálos bűnnek tartom. A szombat, az szombat, ilyenkor csak pihenni és szórakozni lehet, és pont. Na igen, beszél az, akinek már tegnap sem volt órája. Sosem voltam az igazi éltanulók között, de az egyszer biztos, hogy le fogok diplomázni, ha kutya kutyát eszik is. Bár lenne valami jó kis képességem, amivel mondjuk könnyebben a fejemben maradnak az anyagok. Szárnyat kaphattam, de képességet már nem, hát hol fair dolog ez?! Megmondom én... sehol! Sosem volt igazán poén dolog nephilimnek lenni, de mégis megkülönböztetett a csoporttársaimtól az egyetemen, vagy a szomszédoktól, az eladótól a pékségben vagy a milliárdos üzletembertől, akinek a háza előtt elhaladtam idefelé jövet. Ez az legnagyobb különbség köztem és az éppen buzgón felém igyekvő leányzó között. Annak ellenére, hogy közel öt év korkülönbség van köztünk, és a jellembeli eltérésekre, még csak ki sem tértem. Sophie. Az emberek közt a leginkább emberi, akit ismerek. Még évekkel ezelőtt ismertem meg a bátyja révén, de a mai napig nem bántam meg. Valahogy imádom amilyen. Ég és Föld vagyunk, de mint tudjuk, az ellentétek vonzzák egymást. A legszürkébb napokon is valahogy életet lehet belém, erre pedig jó pár példa volt már. Így hát tudtam volna nemet mondani, egy együtt töltött szombatra? Kizárt! Eszembe nem jutott volna igazából mostanában vidámparkba menni, ha Sophie nem juttatja eszembe. Pedig ez is olyan, amit sosem fogok kinőni. Sem a vidámpark, sem az óriási vattacukrok, a színes-csavart nyalókák, a hatalmas plüssök, a lufik, poszterek a szobám falán, naplóírás és még sorolhatnám napestig, miért lenne érdemes gyereknek maradni, még akkor sem, ha biztosan tovább fogok élni, mint például a bájos Sophie... - Szia Sophie! - mosolyodok el kedvesen. - Ugyan, dehogy, már hozzászoktam, hogy általában késik a kisasszony. - kacsintottam rá szórakozottan. Hogy is tudnék megorrolni erre a leányzóra?! Sokkal, de sokkal több kell ahhoz, hogy porba tiporják az iránta érzett szimpátiám. Ha valódi angyal lennék, biztosan egy ilyen védencet szeretnék, mint ő. Bár időnként hajlamos vagyok így is kicsit anyáskodón viselkedni vele. Egek! Hova komolyodok meg ilyen korán? Irány gyorsan a vidámpark, mielőtt még késő lenne! - Legyen. - bólintok helyeslően, majd belekarolok a nálam alig alacsonyabb Sophie karjába, és a bejárat felé irányítom. - Aztán tessék ám mesélni, hogy sikerültek azok a dolgozatok! - kezdem megint menthetetlenül a túlságosan is ellenőrző szövegem. Bár sosem lenne szívem letorkollni, ha rossz jegyet szerez, arra nem én vagyok a megfelelő "ember". - Be kell valljam örültem, hogy végre megint együtt mehetünk valahova. Kezdtem azt hinni, hogy már el is felejtkeztél rólam. - mondtam, majd óvatosan oldalba böktem.
TO: MS. SOPHIE A. JOHNSON; WORDS: 439
✗Hírnév : 0 ✗Kor : 27 ✗Fajom : human SPREAD UR WINGS :
Sophie A. Johnson
I can't touch the Sky...
Tárgy: Re: Central Parki vidámpark Szer. Okt. 16, 2013 9:51 am
First game
Katniss Lawson
Ha valami nem jó, szólj, és változtatok! ^^
marry-go-round, READY GO! ~ Katniss & Sophie
Dumbo cirkusza nem ilyen gazdag játékokkal, és a 101 kiskutya csak áhítozhat ilyen gyerekszobáért. Vattacukor, fagylalt, gumicukor, nyalóka és egyéb nyalánkságok, ami után csak leshet a Charlie és a csokoládégyára. Ráadásul még Pinokkió is megirigyelné a remek módszeremet, mellyel a hétvégi tanulást slisszolom el. Pénteken már idegesen dobogtattam kedvenc zeném ütemét az iskolapad alatt lábammal, ceruzámmal újabb szívecskét és csillagokat firkantva a füzetem szélére. Bár rajztudásomon van még mit csiszolni, mint az vörös arisztokrata kismacskának. De ettől mintha peregtek volna az unalmas tanórák, ahol még említésre sem kerül komolyabban El’Dorádo, az aranyváros vagy az elveszett metropolisz: Atlantis. Azonban a tegnapi iskolai órákat hátam mögött hagyhatom végre, szabadon fellélegezhetek, a szórakozás ízén nyammogva, melyet megannyi hercegnő nem is kóstolhat meg soha. Ma szabadon tehetem azt, amit szeretnék, míg persze zsebpénzem engedi! Végtére is, nincs aranytónusom, melyen ülve igazgathatom környezetemet, nem szedek kapzsi módon nap, mint nap adót a szegényektől. Csak annyim van, amennyit egy részidős munkában megszerezhetek. De eleget gazdálkodtam ahhoz, hogy megengedjek egy ilyesfajta kikapcsolódást magamnak, melyet egy kapzsi vén szárnyas kacsa biztosan pazarlásnak vélne, de én nem! - Kattnii~ – lelkesen integetek a park bejárata előtt várakozó lánynak. Nem pukedlizem hercegnő módjára, avagy hajtok főt lovagi módra, manapság ez nem módi, mellőzöm is. - Sokat kellett várnod? Ne haragudj, hogyha igen. A tömegközlekedés valami katasztrófa annak ellenére, hogy szombat van. – Széles mosollyal kezdek bele mondanivalómba. Nem keresek mentségeket, nem hiányzik, hogy hosszúra nőjön az orrom, és hát sosem tagadtam, hogy rendszeresen kések mindenhonnan, az iskolában már lassan albumba szedhetném későcéduláimat. De Kattniit pár éve volt szerencsém megismerni bátyusom révén így bíztam abban, hogy nem aggódik afelől, hogy mikor érek ide. Jómagam nagyon örültem, hogy a mai délutánja szabad és együtt szórakozhatunk, mert így sokkal viccesebb és nem kellett a két ördögfiókát magammal hoznom. Az egy a két testben személyiség rémes! Ha itt lennének húgaim, akkor ez a szombat rosszabb lenne a legrémesebb iskolai tanítási napnál! - Már alig vártam ezt a napot! Az iskolában dolgozat hét volt, azt hittem soha nem lesz vége! Hova menjünk? Én a vattacukorra szavazok! – hessegetem el kellemetlen gondolataimat és boldogan tekintek előre, kobakomban már a rózsaszín, epres ízű vattacukrot majszolva.
Kezdőlap
