Látom a szemén, hogy teljesen megrökönyödött. Nyilván valóan most már rájött, hogy még is milyen érzés amikor valaki hirtelen elveszíti az emlékeit. Ahogy nézem az ideg összeroppanás kerülgeti. Érdekes dolog ez. Az előbb ő mondta, hogy milyen gáz, hogy így hirtelen elveszítettem az emlékeimet. Csak a saját megnyugtatásom végett azért ő se reagálja le jobban. Lehet nem akad ki olyan nyilvánosan mint én, de látszik a szemén, hogy teljes mértékben meg van rémülve. Azt se tudja mit kellene tennie ha jól tippelem. Meglepő, hogy hasonló módon reagáljuk le a dolgokat annak ellenére, hogy ő ember én meg hát közel sem. Szívesen ki próbálnám azt hogyan fogadná ha mondjuk hirtelen ”Eszébe jutna”, hogy én a barátja vagyok. Kezdek el gondolkodni, hogy mi lenne ha én csak lelépnék innen a sunyiba és hagynám had tépelődjön magában. Lehet genyó dolog lenne, de valamiért hirtelen ehhez támadt kedvem. - Nem tudod ki vagyok? De hisz én vagyok az. Ne mond, hogy nem ismersz meg! – játszom a szerepem picit. Az eddigi kapcsolatunk nem alakult épp a legjobban és most itt az alkalom, hogy olyanná tegyem amilyenné szeretném, de szeretném, hogy egy ártatlan nephilim lánnyal legyen bármiféle kapcsolatom is? Kell ez nekem? Most el kell döntenem mit szeretnék. Fontos, hogy mérlegeljek mindent hisz egy ártatlan lány emlékeivel játszok aki talán rá sem szolgált az egészre. Sőt több mint valószínű. Picit elgondolkodok és arra a döntésre jutok hogy miért ne ismerkedhetnék össze vele. Ha már nincs szükségem rá egyszerűen csak törlöm az emlékeit és olyan lesz mint volt csak pár apró fekete folttal a memóriájában. Hmm. Hirtelen elő is állt az agyamban egy terv. Szépen lassan majd természetesen ha nem ijesztem el magamtól lassacskán egy-egy érintés eredménye képen vissza térő emlékeket fogok adni neki. Vagy legalább is valami hasonlót. Persze ez csak a vég kifejlet. Ha méltónak találom rá, hogy életem részévé tegyem. Bár féltem is picit. Nem épp a legnyugodtabb életmód az enyém és ha belecsöppen meg kell védenem mindenféleképpen. Nem bocsájtanám meg ha egy ártatlan és tudatlan lányka vére a kezemen száradna. Bár lehet nem viselne meg nem tudom. Azért nem szeretném kipróbálni.
Az arcát fürkészem, vajon felfogta? Leesett neki hogy mi történt vagy továbbra sem emlékszik? Baromira nehéz úgy beszélgetni vele, hogy közben nem válaszol, csak abból silabizálhatnék ki valamit ahogy változik az arca, de azt is megnehezítik a tetoválások. Amik továbbra is lenyűgöznek, biztos fájhatott ahogy a szeménél tetoválták, vagy az ajkánál....mennyi idő lehetett, és addig csak félig kivarrt arccal mászkált vajon a városban? Stop! Vissza kanyar! Szemöldök ráncolva nézek rá, és világosítom fel mi történt, de továbbra sem tudok felfedezni semmit a tekintetében, hogy felismerne vagy hogy egyáltalán hajlandó reagálni arra mit mondok. - Hé... - szisszenek ahogy megragad, de meg is dermedek és nem fejezem be a mondatot. Pislogok párat mire fel tudom fogni hogy....Egy fickó áll előttem, közel hajolva. Automatikusan lépek hátra zavartan, szeretem ha van személyes terem. - MI...ki vagy te? És...miért kérdeztem én tőled...- hallgatok el, ennek így nincs értelme. Fogalmam sincs mit mondjak, egyszerűen...nemrég még az apámmal veszekedtem, és eljöttem otthonról fényképezni...De..hogy a francba kerülök ide?! A híd...igen arra tartottam, de..- Értetlenül nézek körbe, nem foglalkozva még az előttem állóval, sem azzal hogy a csuklóm fogja. Ott a híd..de akkor én hogy kerülök be ide az utcába?! - Hogy kerülök ide?- torkom elszorul a félelemtől és visszanézek a srácra, a szemeibe, majd a kezére, és elrántom a sajátomat az ujjai közül. - Mit keres maga itt?! És... - rájövök hogy fázok. Hogy lettem én vizes?! Ujjaim értetlenül simogatják meg az aksikat a kezemben. De nem esik...nem amiatt lettem vizes, akkor miért fogdosom az aksijaim csurom vizesen egy sikátorban egy ismeretlen sráccal?! A pánik kerülget, légzésem szinte ziháló lesz, tekintetem kikerekedik. Na nem...ugye nem?! Ugye nem a kóma hatása? Miért pont most? és...egyáltalán miért?! - Hogy kerültem ide?... M...miért vagyok vizes?...- lever a víz, sokkosan kérdezem ezt a sráctól, mintha ő tudná a választ, rohadtul remélem hogy tudja!!
Tárgy: Re: Gapstow híd Szer. Okt. 30, 2013 10:57 am
The revenge (Wrathanieal + Frey)
Furcsa. Ilyet tettem volna egy vad idegen lánnyal? Az viszont tény, hogy mind a ketten csuromvizesek vagyunk ahogy így végig nézek magamon és rajta. Próbálom össze rakni a képet azok alapján amit most mesélt. Úgy tűnik nem olyan fontos emlékeket veszítettem el. Igazán kedves, hogy mindezt ilyen nyugodtan közli velem annak ellenére, hogy ekkora paraszt voltam. Igazán türelmes egy lány lehet ha egy ilyen viselkedés sorozat után sem szalad el. Vagy talán csak őrült lenne? Nincs kizárva. Ha valaki ezt csinálná velem mint most én ővele, megölném. Mondjuk ezzel körülbelül alá írom a saját őrültségem bizonylatát. Nem is baj. Nem titkolok én semmit. Ilyen vagyok és kész. Nem kértem senkit rá, hogy fogadjon el ilyennek. Ha nem tetszik meg lehet halni. Ilyen egyszerű az egész. Még vagyok olyan udvarias is, hogy megássam a sírját annak aki bele mer pofázni a dolgaimba. A leginkább nem viszont az botránkoztat meg, hogy még is miért tehettem én azt amit. Hisz tudtommal egyáltalán nem vág a jellemembe ez a fajta viccelődés. Igazat adok neki. Tényleg kemény, hogy csak így elfelejtettem ezt az egészet. Ha komolyan el akarnék gondolkodni azon, hogy vajon miért tettem ezt valószínűleg találnék rá választ, de nem érzem fontosságát az egésznek. Ekkor eszembe jut valami. Hirtelen megragadom a kezét és kitörlöm a korábbi emlékeit velem kapcsolatban kivéve az utolsó kettő mondatát. Vajon neki milyen érzés lesz ha ki esik egy teljesen új ismeretség az agyából? Várom, hogy eltűnjenek az emlékek. Amikor észre veszem, hogy hirtelen megváltozik a tekintete közelebb hajolok hozzá és mélyen a szemébe nézek. - Jól vagy? Mi történt? Tehetek valamit érted? Nagyon rosszul nézel ki így hirtelen.
Tárgy: Re: Gapstow híd Szomb. Okt. 26, 2013 12:44 pm
Wrathaniel&Freya- Only a girl
Fogalmam sincs hogy álljak hozzá, életemben nem talákoztam még ennyire furcsa alakkal, mégis annak ellenére, hogy lehet el kéne húzzak minél hamarabb a közeléből, maradok. Lehet egyszerűen csak öngyilkos hajlamaim vannak, vagy önpusztítóak azok minimum, de nem tud érdekelni. Az viszont annál inkább, hogy kiderítsem mi a franctól viselkedik úgy mint egy amnéziás hibbant elmebeteg. nincs jobb szavam rá, hiába is próbálnák finomítani rajta, az hogy semmi előjel nélkül meg akart fojtani, és az hogy most a boltban úgy röhögött mint akinek elgurult a gyógyszere...nem nagyon győz meg, hogy egy ép elméjű, aranyos srácról van szó. Én se vagyok piskóta, sőt kezd egyre az az érzésem lenni, hogy megint hiányzik valami, emiatt pedig ahelyett hogy eliszkolnék, csak még jobban érdekelnek a veszélyes helyzetek, és maga a srác is. Sokan mondanának betegesnek, de meghalni nincs kedvem, viszont kitörni az unalomból a hétköznapi dolgokból annál inkább. Az a három év ami alatt kómában voltam, nem javított semmit rajtam. Ugyan annyira vonzódom a durva, veszélyes alakok, és helyzetek iránt mint eddig. Ezért is állok most egy sikátorban a sráccal, és nem futva tartok haza felé. Ahogy neked támad a szavaival azonban csak pislogok. Hogy mi van?! Ne hogy már ő kezdjen engem felelősségre vonni azért, mert ő b*szott fizetni! Legszívesebben képen törölném, és leordítanám a fejét, hogy térjen már észhez, tekintetem is ezt sugallja, dühösen meredek rá vissza, nyitom is a szám hogy hasonló kedvességgel válaszoljak, de egyáltalán nem ilyen finom szavakkal, amikor a tekintete..a hangja...megváltozik. Megdöbbenve csukom be a szám, és egy darabig csak meredek rá, az arcát fürkészve, vajon szórakozik-e velem? De rá kell jöjjek hogy nem. Kezd egyre furább lenni az egész. - Az előbb dobtál illetve ugrottál velem be a folyóba - húzom meg a felsőm magamon, mutatva hogy csurom vizes. - Aztán mivel eláztak az aksijaim, közölted hogy veszel másikat. De aztána boltban úgy viselkedtél mint valami holdkóros, így fizettem helyetted, mert te meg se moccantál. - mutatok rá, hogy ő egyezett bele, én csak nem akartam fizetés nélkül távozni. Micsoda szent lélek vagyok! Bár a boltos megérdemelte volna, hogy otthagyjuk a francba fizetés nélkül... - És nem, nem simerlek, nem vagy te senkim, főleg nem a testvérem vagy a barátom. - ráncolom a homlokom, és félrebiccentem a fejem. - Komolyan nem emlékszel semmire?! Ez...eléggé...beteg öregem. - hát persze Frey, még bosszantsd kicsit, lehetőleg kenjen neki a sikátor falának is! Hah!
Tárgy: Re: Gapstow híd Szer. Okt. 23, 2013 8:10 pm
Do you kow who you are for me? (Wrathaniel + Freya)
Csönd. Hirtelen süketségem közben képtelen vagyok oda figyelni a környezetemre. Pár apró dolog ragad meg az elmémben csupán. Itt vagyok valahol egy lánnyal, aki az arcomba beszél. Még mindig nem tudom, hogy mit. Furcsa ez az egész. Nem tudom mit kellene tennem. Talán tátogjak, hogy szart se értek az egészből? Vagy csak úgy kellene tennem mint ha érteném minden szavát és tettét? Nem tudom milyen kapcsolatban lehetek vele. Elképzelésem sincs, hogy mennyi emlék eshetett ki a memóriámból. Talán csak amolyan ideiglenes amnézia lenne így hirtelen? Még mindig fel-feltűnik a kép a szemem előtt. Késztetést érzek, hogy eme illúziót a valóság alapjaira emeljem. Már nyúlnék is a késem után, de hirtelen eszembe jut, hogy ezúttal nem hoztam magammal. Erre emlékszem. Vajon pont erre miért emlékszem? Közben kezdenek kitisztulni az érzékeim, de még mindig nem tudok mit csinálni. A kezeim képtelenek jelenleg fogásra. Még mozgatni se tudom az ujjaimat, de valahogy érzem, hogy ha egy nyakat szeretnék vele szorítani egyből megmozdulna. Vajon mi lehet az oka ennek az egésznek? Talán a tudatalattim használatába került most a képességem és így próbál figyelmeztetni, hogy nem kellene hülyeséget csinálnom? Mi lehetett ekkora dolog amit elkövettem? Sosem volt még erre példa ez előtt, hogy törlődött volna a saját emlékem. Hisz ez alapvetően képtelenség. Ennek a lánynak semmi köze hozzám. Én nem is lennék képes őt is kitörölni az emlékeim közül? Vagy ez másképp működik ha saját magamról van szó? Nem tudom. Nem is különösebben hat meg. Jelenleg egyetlen dolog mozgatja meg az elmémet úgy igazán. Ki ez a lány akinek van pofája bele nyúlni csak úgy a zsebembe és kivenni pénzt onnan? Ha képes lennék enyhén kifejezni nem tetszésemet esküszöm meg tenném, de sajnos erre jelenleg képtelen vagyok. Nem szeretnék a torkának ugrani. Félek akkor nem sok minden húzhatnék ki belőle, hogy még is mi történt velem. Lassan és nehézkesen ugyan, de végül képes vagyok koordinálni a mozgásomat. Nem mozdul a kezem nyaktekerésre vagy egyéb egészségtelen mozdulatra. Picit fellélegzek. Végre. Talán végül tudok higgadtan agresszív lenni. Ugyan elkéstem azzal, hogy leordítsam még is mit képzel. Bár hallottam egy ilyen mondást az emberektől, hogy: Soha nincs olyan, hogy késő. Kiráncigálom a boltból és villámló pillantással meredek rá. Halkan de hatalmas indulattal a hangomban vonom kérdőre. - Még is kim vagy te nekem, hogy az én pénztárcámból gazdálkodj? Netán a barátnő, élettárs, testvér? – kérdem tőle egyre kétségbeesettbe hangon. Megrémít a tudatlanságom. Nem tudom mivel érdemelhettem ki. Már a lehetőség, hogy egy egész régre visszahúzódó emlék sorozatot veszthettem el felettébb nyugtalanító. Választ kell találnom mielőtt még beleőrülnék ebbe az egészbe. Hirtelen egy gondolat ötlik fel bennem. Ha fontos lenne az emlék, amit elfelejtettem akkor nem felejtettem volna el. Vagy talán még is? Kegyetlen dolog ilyen mértékű kétségek között vergődni. A választól függően ítélem meg, hogy érdemlegesek e az elhagyott emlékeim avagy sem.
A srác furcsán hallgat, de idegesít hogy megint csak baromira nem reagál arra amit mondok, vagy amit kérdezek...lehet mégis vele van baj, mármint az agyában és nem velem? Beszivárgott a fejték a fejébe vagy mi van?! Végül is mindegy...ameddig nem rohan el, addig jó minden..elvégre tartozik nekem, utána felőlem mehet amerre lát, vagy állhat naphosszat elrévedve mint valami zombi...hmm...ez akár találó név is lehetne neki. Tekintve a sok tetkóját, és azt ahogy most is néz...elég...fura. De amíg nem csinál semmi rosszat addig engem nem zavar! Inkább az eladó felé irányítom a figyelmem. Még mindig furcsán néz, én erre pedig csak ingerültebb leszek. - Hapsikám! Felőlem fényképezze le vagy franc tudja, de ha továbbra is így bámulja és nem szolgál ki, vagy legalább tesz kísérletet rá, Isten rá a tanúm, hogy beugrok maga mellé a pultba, és kiszolgálom magam! De akkor pénzt ne várjon érte! csettintek az ujjaimmal a pacák szemei előtt, lehet mégsem volt jó ötlet az a pulcsiúsztatás? Mindegy! A pasas lassan feleszmél, és dühösen nézve rám, kapja fel az egyik aksit, és indul hátra a raktárba. Tekintetem ekkor végre újra a férfi felé rebben itt mellettem, hátborzongató hogy mennyire elbambult...totál belefelejtkezve a gondolataiba. Bár...én is szoktam ilyet, de azért azt hiszem nem gyakran csinálom társaságban...max órán, az iskolában. - Huhú...nem ez a legjobb alkalom lemenni zenbe, se szobrot játszani...- próbálom visszahozni közénk, de nem igen figyel...bár legalább lélegzik, hurrá! - Ki foglak állítani a bolt elé: Csak matrica, próbáld lekefélni! felirattal a nyakadban, egy drótkefével megtűzve...- cukkolom hátha arra reagál, de...nos ami történik, az lefagyaszt. Komolyan nem tudom hova tenni csak állok, és megrökönyödve nézem ahogy összegörnyed, és mint valami rohadt ijesztő Sátánutánzat, vagy Hannibal Lechter röhög... - Jó...azért ennyire nem volt vicces...- feláll a szőr a tarkómon, és az agyam azt ordítja hogy ha nem akarom valami horrorisztikus pózban egy sikátorban esetleg valami folyóban kikötni mint darált hús, húzzak el. Sajnálatos, hogy sosem hallgattam a belső hangomra...ugyanis amellett ami azt üzeni húzzak el, erősebb az amelyik kíváncsi...rohadt kíváncsi. Kiegyenesedik... -Itt van a két kért aksi.-majd nem elpatkolva ijedtemben nézek a boltosra, szinte fel sem tűnt hogy visszajött...de ezek szerint nem hallotta a röhögést. Helyes...épp elég hogy én hallottam. - Nem fizetsz?...- érdeklődöm a srácot, de...nos eléggé értetlen fejet vág, így elé hajolok, de...nagyon nincs képben...A zsebébe túrok, és kihúzva a...nos eléggé elázott pénzt, leszámolom az aksi árát, meg se várva a fószer károgását kapom fel a két aksit, és karon ragadva a srácot kivonszolom a boltból. Megcsap a hideg, de pont nem foglalkozom most ezzel, helyette a bolt melletti kis utcácskába vonszolom, és ott eleresztem a kezét, elé perdülve. - Mi a jó franc volt ez a röhögés?... - vonom fel a szemöldököm, és bököm mellkason a mutató ujjammal. Baromira tudni akarom!
Tárgy: Re: Gapstow híd Hétf. Okt. 21, 2013 7:57 pm
Where am i? (Wrathaniel + Freya)
Nevetek, ugyan de már magam sem tudom min. Tényleg ilyen szánalmas lennék? Már ennyire unatkozom? Ennyire nem tudok mit kezdeni magammal ide lent? Még is miért létezem ezen a nyamvadt földön? Mit kellene még elvégeznem? Lehet, hogy enyhe túlzással élek ugyan, de a célnélküliség rosszabb mint maga a pokol. Nem tapasztaltam még a poklot az igaz. Egyáltalán az angyalok számára van pokol? Nem tudom. Talán ezt senki sem tudja a bábmesteren kívül. Lehet, hogy még ő maga sincs tisztában vele. Ugyan miért fontos ez? Magam választottam az utamat és erre büszke vagyok. A saját döntésem volt és mosollyal az arcomon fogom tűrni a kínzásokat a pokolban ha az jut osztályrészemül. Még is miért? Büszke vagyok arra, hogy ilyen elcseszett vagyok. Viszont most rájöttem, semmi kedvem játszadozni és adni a jó pofit. Nem is tudom mi ütött belém az előbb. Egy pillanatnyi gyermetegség? Lehet, hogy ennél sokkal egyszerűbb a dolog… Gyenge voltam. Menekülni akartam saját magam elől. Egy kis nosztalgiázás, gondtalanság olyan nagy bűn lenne? Igen az. Hisz én nem engedhetek meg ilyet magamnak. Célom és lét elemem a gyilkolás. Szerencsére meg vannak a tökéletes elszenvedői ezeknek. Mégpedig azok a fattyúk akik úgy libbentek ide semmiféle személy azonossággal. Ez nekik felettébb mód hátrányos. Akár, hogyan akármilyen módon is tűnnek el az emberek sehogy nem fognak tudni ügyet csinálni az egészből. Főleg ha egy ugyan ilyen arctalan senki veszi sorra célkeresztbe őket. Rejtély a rejtély mögött. Micsoda tökéletesség, micsoda előre látás, micsoda lehetőség ez számunkra, akik kéjjel telve hallgatják mások sikolyait. Micsoda üdítő élvezet ez. Hirtelen azon kapom magam, hogy elmerültem gondolataim folyamában. Fel sem tűnt, hogy itt ábrándozok. Közben teljes mértékben lenyugodtam. Észre se vettem, hogy beszélt hozzám. Vajon mennyi mindenről maradtam le? Nem lényeges. Annyira nem is érdekel. A kezem elernyed és hirtelen megtorpanok. Nem látok a szememmel és hirtelen megszűnik számomra a világ. Elképzelésem sincs, hogy hol vagyok. Nem is érdekel. Egy emlék kép hasít az elmémbe újra meg újra. Mégpedig egy arc ami hirtelen kigúvadó szemekkel reagál épp arra, hogy egy kés meglékeli az agyát. A vér lassan fröccsen, a szem hirtelen kifejezéstelenné válik a szívem pedig majd ki ugrik a helyéről az izgatottság, a gyönyör, és a harag különös egyvelegétől. Hogy mindez kívülről, hogy nézhetett ki nem tudom. Amikor végre kitisztult az elmém valami olyasmi rémlett fel, hogy térdre rogytam és kegyetlen nevetés közben fogtam a fejem. A szemem csíp a kezem görcsbe rándul és hirtelen egy apróságra lettem figyelmes. Egy kis kosz maradt a körmöm alatt amit még nem sikerült ki piszkálni onnan. Talán egy hús cafat? Vagy csak nem tudtam kellően kimosni a száradt vért a körmöm alól. Nem tudom. Vajon hol vagyok? Hirtelen nem tudom, hogyan kerültem oda ahova. Nem rémlik még is mit csináltam az elmúlt percekben. Hirtelen egy lány hajol oda hozzám. Nem tudom ki lehet, de mint ha ismerne. Nem szólít a nevemen. Miért is tenné hisz senki nem tudja ezen a koszos kis sárgolyón. SENKI… Tényleg senki. Csak jó magam, de hisz én is senki vagyok. Felettébb megnyugtató ugyan akkor keserű száj ízt hagy maga után. Felállok és körülnézek. Furcsa. Tudnom kellene, hogy kerültem ide, de valamiért nem vagyok képes emlékezni. Nem vagyok képes rá…
Ahogy rávillantom a mondandóm után a mosolyom valamit észreveszek a tekintetében, de ez gyorsan el is tűnik belőle, így csak tippelni tudok vakon. Magány, esetleg keserűség? Furcsa...nem tűnik keserű fickónak, sőt nagyon magányosnak sem...Persze mit tudok én róla?! Semmit... Ennyi erővel akár valami űrlény is lehetne vagy szociopata - ami felé jobban hajlik személyes véleményem szerint khmm... - azt se venném észre. Vadidegen nekem még ahogy én is neki. Mégis...annyira rohadt könnyeden hagyja figyelmen kívül a szavaim, vagy legalábbis nem reagál rájuk. Bosszant...egyre jobban bosszant, hogy az ő kénye kedve szerint megyünk mindenfelé...hisz miatta lettem vizes, miatta kell boltba mennünk, és miatta torpanok meg. Nem tetszik ahogy mosolyog rajtam, mintha kinevetne, vagy láthatólag jól szórakozna azon hogy én elpirultam. Az ég szakadna rá! A mérgem hamar elűzi a zavartságom, és már kissé nemtetszőn indulok utána ahogy továbbra is fogva a csuklóm húz maga után mint valami zászlót. - Hé hé! Lassíts már, semmi kedvem rohanni, és tudod nekem kurtábbak a lábaim! - rántok a kezemen hogy legalább engedje el, vagy lassítson. Hiába nem szeretem ha hozzámérnek, valahogy...rühellek beengedni a személyes terembe mást úgy, hogy nem én akartam. Még puszit se osztogatok köszönésnél...lányoknak se. Brr! Bár nem fogok hisztizni hogy eresszen el, ha akar elenged, ha nem akkor legalább lassítson! -Ezt most azért kérdezed, mert ismerkedősdit játszunk, vagy mert be akarsz ráncigálni valami sötét sarokba, és folytatod amit a parton elkezdtél? - hangom csipkelődő, pofátlan, szemöldököm érdeklődve szalad fel, és nézek fel rá ahogy végre beérem. Egyszerű kérdésnek szánom, hogy mégis mire számítsak, bár az aksikat bármi legyen is a válasz be fogom rajta hajtani! Közben megint megrántom a karját, megállítva, mert kis híján elhaladtunk a bolt előtt ahol mindenféle elektronikus dolgokat lehet venni azaz fényképező aksi is biztos van. - Egyébként ha már meghívtál forrócsokira, adhatsz majd valami száraz göncöt is. - jegyzem meg megborzongva kellemesen ahogy belököm a bolt ajtaját, és lépkedek oda az eladóhoz a pultnál. - Két ilyet kérünk...remélem van.. - lököm ki az eladó elé az egyik agyon ázott aksit amin még mindig csillog a víz..hiába a vizes gatyámban volt. A meglepett és gyanakvó, csaknem már kinéző tekintetére ügyet se vetek, sőt! Egy türelmetlen, és ingerült pillantással szerelem le. - Én a helyében inkább kiszolgálnám azt aki vásárolni jött. Ne aggódjon jó fiú... - pillantok a kezére ami a pult alá téved, majd ismét fel a szemébe. Ha kihívja a zsarukat, és nem kapok aksit, hisztizni fogok!
Tárgy: Re: Gapstow híd Pént. Okt. 18, 2013 2:08 pm
Do you feel that? (Wrathaniel + Freya)
Nem vagyok tisztában azzal, hogy ezt a gúnyos kijelentést nekem szánta e vagy pont az embereknek kik megbéklyóznak valakit előítéleteikkel anélkül, hogy meg ismernék az illetőt. Azért remélem, hogy nem nekem szánta hisz még is mi rosszat tettem, hogy gúnyolódni kellene rajtam. Hisz csak egy picikét kiszámíthatatlan, öncélú és pszichopata vagyok. Személy szerint én ezeket a tulajdonságaimat szerettem legjobban magamban. Hogy miért? Hát gondolkodjunk már el ezen. Mennyi öntelt, őrült pszichopata járkál az utcákon és ezek közül mennyi gazdagította egykoron az angyalok sorát? Szerintem nem sok bár viszonyítás kérdése. Ha az angyalok szemszögéből nézzük már személyem is soknak számít. Viszont az én szemszögemből túlságosan is kevés ilyen illető van. Talán a sors nem is engedné, hogy két hasonlóan elfajzott egyén egymásra találjon. Ez az élet egyedül létet eredményez? Micsoda nyűg. Mennyi szenvedés. Mindez az én szemembe valószínűleg tükröződött is. Csodálom, hogy nem vette észre. Mondjuk nem tudom, hogy hogyan reagált volna ha észre veszi. Lehet pontosan így ahogy az előbb. Ezt sosem fogom tudni megmondani, de ahogy figyelem az arcát és reakcióit a hirtelen megnyilvánulásomra hirtelen rájöttem valamire. Amilyen gyámoltalanok az emberek és tudatlanok olyan sok gyönyör és kiaknázatlan terület lakozik bennük. Olyan változatosak mint semmi ezen a világon. Valahogy elcsodálkozok ezen. Még talán el is mosolyodok. Az okát nem tudom meg mondani, hogy még is miért jutott ez eszembe. Talán az az enyhe pír ami megjelent az arcán elgyönyörködtetett vagy esetleg valamiféle érzelmet váltott ki belőlem amit nem érthetek. Nem tudom. Az isten verje meg. Nem vagyok képes okot találni, pedig biztosan van valami ami ki váltotta ezt belőlem. Közben érzem ahogy ujja a bőrömnek feszül. Látom mi mozgatja a fantáziáját. Érdekes lányka. Hallom amit a szája mond, de ugyan akkor tisztában vagyok azzal, hogy a teste miről árulkodik. Nem akarom szavakkal elrontani ezt hisz tudom, hogy hazudik. Az az aranyos elpirulás. Istenemre mondom nagyon aranyos. Mondjuk nincs istenem, de jelenleg ez a tényező nem számít. A fene nem is gondoltam bele, hogy fázik. Az én bőröm lehet, hogy hamarabb megszárad mint a ruhái. Mondanám, hogy vegye le de picit félre érthető lenne. Szóval mozgásra ösztökélem. Ugyan még mindig fogom a kezét, de öles léptekkel elindulok egy boltocska felé. Hirtelen egy probléma vetődik fel az elmémben. Vajon vizes pénzel lehet fizetni? Erre nem gondoltam. Franc essen bele. Mindegy ha nem fogadja el akkor is azt kapja majd a boltos. Örüljön neki, hogy egyáltalán fizetek… - Mennyi időd van? Család nem fog aggódni, hogy még is merre jársz? – Igyekszem puhatolózni az utóbbi kérdéssel hisz elképzelésem sincs őszintén, hogy vajon otthon él e még vagy esetleg férjénél vagy fiújánál. Azt hiszem ez utóbbit használják jelenleg a fiatalok a házasság előtti nemi közeledésükre az ellentétes nemhez. Elég rossz a korbehatároló érzékem szóval igazából el tudnám képzelni nagyon idősen kinéző tizenévesnek vagy épp nagyon fiatalos harmincasnak. Akár még negyvenes éveiben járó hölgyeménynek is. Valahogy számomra a kor behatárolósa olyan lényegtelen. Én kinézek elvileg olyan huszonvalahánynak, de azért tisztában vagyok vele, hogy ennek sokszorosát éltem már meg. Nem csak, hogy a saját korom nem érdekel, de másoké se igazán. Így végig gondolva elég nemtörődöm egy egyéniség vagyok.
Tárgy: Re: Gapstow híd Csüt. Okt. 17, 2013 7:21 pm
Selima & Vittor
Borzasztó érzés ennyire kívánni valakit, akiről tudod, hogy nem kaphatod meg. Nem akartam semmi olyat tenni, ami veszélyeztethetné Selima szárnyait, épp ezért hátráltam kicsit és próbáltam meg kicsusszanni az öleléséből. Nekidőltem a híd korlátjának, hogy féloldalra fordulva épp szembe kerülhessek a nővel, aki elrabolta a szívem. Nem közelítettem felé, megtartottam a jó 30-40 cm-es távolságot, mert nem voltam egészen biztos magamban, abban, hogy vagyok elég úriember ahhoz, hogy kordában tartsam a vágyaim. Minden esetre, vele szemben muszáj lesz annak lennem, ha nem akarom, hogy meggyűlöljön azért, mert elveszíti a szárnyait miattam. -Persze, hogy nem, mert ember voltál...nem emlékeztél a mennyre, arra, hogy mi voltál...egyszerű emberként éltél, az emberek pedig vétkeznek, ezt Isten sem róhatja fel Neked, de...ha most megteszed kitépik a szárnyaid, és hidd el, azt nem akarod átélni. -komorodtam el. Újra bizseregni, kissé égni kezdett a hátamon lévő két hatalmas heg, amik mindig emlékeztetni fognak arra, hogy ki voltam, és arra is, hogy kivé váltam. -Az, de...hidd el, megbánnád, ha megtennéd, még akkor is, ha most azt mondod, nem tudsz élni nélkülem. -sóhajtottam. A tarkómra tettem a kezeim, és az égre pillantottam. Megőrjített ez a tehetetlenség...Tudtam, hogy mihamarabb ki kell találnom valamit, de sajnos semmi nem jutott eszembe, ami elég jó lehetne ahhoz, hogy működjön is. Egy biztos, nem akarom elveszíteni Selima-t, semmilyen körülmények között, pedig egyszerűbb lenne, ha elengednénk egymást.
Valahogy nincs kedvem hangosan kiakadni, és rohanni a rendőrségre, hogy jujj meg akar fojtani. Mi értelme is lenne? Nem ájultam el annak a közelében sem voltam...foghatta volna arra is hogy mittudom én, meg akart csókolni. Nem fájt ahogy szorított, sőt inkább csak figyelmeztető jellegű volt...Franc essen belé, akkor is rühellem ha megijesztenek, főleg ha ok nélkül ki akarnak nyírni! Tekintetem még mindig hűvösen pihen rajta, amíg beszélek. Nem tud izgatni hogy meg akart ölni. Valahogy...nem, sokkal jobb a sima halál, mint hogyha abban a k*rva folyóban töröm ki a nyakam és életem végéig zacskóba sz*rok. A haláltól nem félek, azzal nem lehet mit kezdeni, vagy jön vagy nem...ellene lehet tenni, de ennyi. Nem mintha meg akarnék halni, isten ments! Sőt ha még egyszer fenyegetni mer, még ha némán is, megmutatom milyen kellemes ha a heréi visszaszállnak a hasába....Remélem nem felejtettem sokat...régen kempoztam és még pár önvédelmi órára bejártam...de 3 kib*szott év még is csak 3 év. Az a mázlim hogy nem lettem agyilag zokni...bár ezt mégis nem értem, ahogy az orvosok sem hogy hogyan. Egy normális mezítlábas ember 3 év után minimum agyilag leépült, károsodott, arról hogy még járni se kellett újra megtanulnom ne is beszéljünk...Minden esetre a kórházban most én vagyok a legbizarrabb orvosi eset, hurrá! - Figyu, engem nem zavarnak a tetkóid, sőt tetszenek is...de a legtöbb ember nem nézi jó szemmel ha csupa tinta vagy. Remélem nem vagy szégyenlős, se sértődékeny.... - villantok rá egy mézédes mosolyt, aminek kissé gúny hatása van a hangommal együtt. Hiába az emberek már csak ilyenek, előítéletekkel teli idióták. Én is egy vagyok közülük ez tény...Kiséé fázom, hiába ha az ember csurom vizes egy hűvös estén - mert már rég este van - azért mégis csak érzi a hideget, pedig nem vagyok egy fagyos lány. Összerezzenek ahogy elkapja a kezem, tekintetem meglepetten kerekedik ki, és tény el is pirulok a mutatványát követően. Próbálom elhúzni a kezem, de nem engedi, mivel a csuklóm fogja, tekintetem az övébe fúrom értetlenül, de kissé zavartan. Az előbb ki akar csinálni, most meg tapizzam? -Ez valami perverzió nálad? Csak mert nem igen jön be...- zavarom és a piros arcom ellenére a hangom majdnem megüti a szokásos hangszínem, csak talán a vége remeg meg kissé, de az sem feltűnő. Nagy piros pont nekem! Tekintetem lekalandozik a tetoválásaira...még mindig belesajdul a szívem olyan jól néznek ki...hiába, mondtam hogy egész nap el tudnám nézegetni. Mennyibe fájhatott neki, mire mind rávarrták? Nem mondom jól el lehet eresztve lóvé ügyben! Ujjaim önkéntelenül is kissé begörbülnek, hogy végigsimítsák a bőrét. Semmi szexuális, vagy szirupos romantika nincs ebben, de annyira élethűek...mintha azzal hogy simogatnom próbálnám magam meggyőzni hogy ez csak tetkó, nem fogok bordát érezni amikor azt a mintát simítom, és rovarokat vagy inakat sem ahogy azon siklik végig az ujjbegyem. - Eleresztesz? Kezd kissé befagyni a seggem...- rázom meg a fejem, tekintetem újabb zavart pirulással elkapom oldalra, a boltokat, és miegymást fixírozva. Ez az Fey, égesd csak be magad még jobban! Ha most azt hiszi úgy bámulod mint egy cukorkát, igazán kellemes perceknek nézel elébe! Rúghatod seggbe hogy bebizonyítsd, ő nem cukorka....
*Csobbanás* A pólómnak annyi. Még egyszer biztos nem ugrok utána. Arra maga a jó isten se tudna rávenni jelenleg. Hisz egyetlen poén sem vicces másodjára. Ha reálisan akarok gondolkodni ez még bőven nem volt egyenértékű csere. Én az életét akartam elvenni ő pedig elvette tőlem a pólómat, pulcsimat. Viszont ha szürrealista szeretnék lenni szívesen utána lökném, de mi értelme lenne? Még a végén bepukkadna és az felettébb kellemetlen dolog lehet. Habár még nem tapasztaltam emberi lénytől hasonlót, de valamiért nem is szeretnék. Egyszer voltam szem és fültanúja egy ilyen esetnek és én a srác helyében tuti kitépem a szívét a pukkancs béka kisasszonynak. Ahj kislány. Azt hiszed, hogy ha visszadobsz nem rántottalak volna magammal? Tényleg ennyire naiv vagy? Nem értem. Őszintén nem értem. Hisz az előbb nyilvánvalóan észrevette szándékomat még is viszonylag jó kedélyállapotban van ahhoz képest, hogy az életére törtem. Általában az ember félék rossznéven veszik, ha meg akarod ölni őket. Nem értem miért hisz olyan szép dolguk lesz a mennyben, a pokolban meg vicces lesz. Elképzelésem sincs mire föl félik a halált. Semmivel sem jobb vagy épp rosszabb, mint a szutykos kis életük, amihez annyira, de annyira képesek ragaszkodni. - Szerinted komolyabb gondot jelent számomra, ha így kell végig mennem a városon? Komolyan ezt gondolod miután láttad a tetkóim felét? – azzal először végig nézek, magamon majd rá pillantok. Szerintem ez elég magyarázat arra még is mennyire kicsinyes volt ez a csöpp kis bosszú amit ki eszelt. Picit megrázom magam olyan kutya módra, hogy azért valamivel kevesebb víz legyen rajtam utána elindulok a következő dohány bolt felé. Hirtelen megfordulok. Szembe állok vele, megragadom a kezét és a szívemre teszem. Tekintetemet az övébe fúrom és várom a reakcióját. Egy apró szemrebbenést, egy nyugtalan arcrándulást esetleg egy apró pírt a fülcimpán. Őszintén nem tudom miért jutott ez hirtelen eszembe. Talán csak egyszerűen túráztatni akarom az agyát vagy csak örülnék egy apró kis zavarodottságnak az arcán.
- Mert nem akarok még pár évet elvesztegetni.- csattanok fel, nem az ő hibája volt a kóma, de az ha most valami rossz komikum miatt megnyomorodom az már igen. Ki tudja mi lehetett volna a folyóban kiállva...Mindegy. Igazat adnék neki, ha önszántamból ugrottam volna be, vagy legalább felkészülhetek. Na jó az utóbbi nem játszik, akkor fogom és itt hagyom a francba...Esetleg ha nem rángat, inkább csak mint haver felveti...na de ahhoz meg ismernem kéne legalább...fél órája. Felsóhajtok, nem akarok ezen a témán rágódni a lényeg hogy túléltem...visszagondolva még jó móka is volt talán. Miközben ő nevet azon hogy lenyomtam a víz alá, ismét megfordulok és kikecmergek a folyóból, eléggé sok bámészkodó akadt akiknek egy erőltetett mosollyal "jól vagyok"-ot intek a hüvelykujjammal majd felegyenesedve kicsavarom a hajam. - Kimászol még ma, vagy várhatod kád három napot míg feltámadsz? - érdeklődöm de felé se kell forduljak, elém lép. Először nem tudom mi olyan furcsa benne...csak egyszerűen megváltozott. De idpm sincs töprengeni a keze a torkomon, a vérem akaratlanul is meglódul, mást sem hallok a fülemben csak a vérem zúgását. Ösztöneim azonnal védekezőbe kapcsolnak, testem megfeszül, de nem mozgok...van valami más a tekintetében. Úgy érzem magam mint egy őzike valami nagyvad tekintetének tüzében. Ahogy az ujjai megfeszülnek a torkomon kezem a csuklójára fonom hirtelen készen arra hogy kicsavarjam...de megint nincs időm rá, gáncsol is ki. A k*rva életbe! Komolyan mi a franc baja van ennek a srácnak?! Felnyögök, ahogy a zuhanás meglepetésétől, és a visszatartott levegővel teli percek miatt kiszökik mindaz amit eddig visszatartottam. - Hát persze...de fel kéne szedni a gépem..tudod az ott maradt a ruháiddal egyetemben... - morgom, hangomon nem látszik az hogy kis híján visszahajítottam a folyóba. Rühellem ha rám ijesztenek, azt meg még inkább, ha meg tudnak lepni... Tekintetem hűvösen, de cseppet sem beletörődően állapodik meg rajta, majd érdeklődve felvonom a szemöldököm, most akkor megyünk vagy sem...én minden esetre elindulok a gépemért vissza, magamban megfogadva hogy ezt még visszakapja. Egy pillanatra azt hittem megfojt....aztán meg megváltozott a tekintete. Egy biztos, most már kijelenthetem hogy a srác fura. A gépem kibugyolálom a pulcsijából, majd azt kis átkutatás után - hogy nem maradt-e benne semmi, sem az övé sem az enyém - a folyóba dobom. Kölcsön kenyér...haha! - Mielőtt háborognál, örülj neki hogy nem téged hajítottalak vissza. És hogy a cipődet még meghagytam.- mosolygok rá, tekintetemben kárörvendés csillog, legközelebb majd nem próbál meg ok nélkül kinyírni, és megmarad a cucca. Kedélyesen dobom oda neki a kulcsot amit a pulcsiban találtam, vélhetően a lakásához van. - Remélem bagózol...útközben beugorhatnánk egy dohányboltba is...- jegyzem meg ahogy a hátsó zsebemből kihúzok egy elázott cigis dobozt, és elindulva arra amerre azt a boltot sejtem, amiben vannak fényképező aksik is kihajítom a megázott dobozt a legközelebbi kukába. Nem idegeskedem azon, hogy megfogta a torkom...egyszer élünk, a pulcsija meg már így is oda, szóval a félmeztelenül végigsétálni a városon elázottan...tökéletes bosszú. Tekintve hogy én is ázott csirke vagyok!
Tárgy: Re: Gapstow híd Szomb. Okt. 12, 2013 4:12 pm
This day isn't a good day to die. (Wrathaniel+Freya)
- Kitörhettük volna, de nem törtük. Miért kapod fel olyan dolog miatt a vizet ami meg sem történt? – vonom kérdőre. Még ha bármi baja is esett volna valakinek az én lettem volna, ha esetleg nem tűnt fel neki, hogy a becsapódást nagy részét én tompítottam. Bár lehetséges, hogy a pániktól nem épp azt figyelte, hogy még is, hogyan, mi módon csapódtunk a vízbe. Figyelem az arcát, de ezúttal nem a harag tükröződik rajta. Talán meglepettség, talán egy kis öröm is bár ezt nem merném meg kockáztatni. Bár még mielőtt kihúzhatnám a vízből a kis szemét dobbantónak használ a kijutáshoz. A kis szemét. Na ezt még megkeserüli, mert biztos, hogy nem hagyom annyiban. A büntetés még nincs ki ötölve, de lehet egy egyszerű tréfától kezdve akár egy ingyenes agyműtét is. Még sok mindentől függ a végkifejlet. Azért nevetek a dolgon amikor újra felszínre kerülök. Ugyan miért ne tenném? Hisz jól érzem magam. Rég tapasztaltam ilyen felhőtlen gondolkodásmódot a saját részemről ami felettébb meglepő számomra. Miért is ne lenne az hisz a bukásom óta a dühömön kívül nem sok érzelmet tapasztaltam meg. Ezek közül pedig egy örömmel teli sem akadt. Hirtelen egy érzés lesz úrrá rajtam. Ez a lány több mint ember. Mint ha közénk tartozna, de valahogy még sem. Talán félvér lenne? *A mosoly hirtelen lehervad a számról. Elkomorodok.* Vajon miért nem jöttem rá eddig magamtól. Hisz tök nyilvánvaló. Sok mindent felkavar ez bennem így hirtelen. Eddig nagyon a szélsőségekkel voltam elfoglalva, de jelenleg nem tudom mit kellene tennem hisz még is csak ember félig, de azért félig angyal is. Lassan halálos komorsággal az arcomon végül elé állok, meredten nézek a szemébe. Vajon mennyi angyal van benne és mennyi ember? A kezemet a nyakára helyezem és közelebb hajolok az arcához. Alig öt centiről bámulok a szemébe a kezem megfeszül, de még mielőtt elvégezném a tekerő mozdulatot hirtelen feltűnik valami. Egy apróság. A szeme. Nem tudom, hogy elérzékenyültem e vagy csupán hülye vagyok, de az amit a szemében láttam meg akadályozott. Hogy még is mit láttam? Csillogást. Még mielőtt félre értené a helyzetet elgáncsolom, de mielőtt elvágódna meg tartom. Lehet gyenge vissza vágásnak, de azért a zuhanás érzet nem kellemes kivéve ha az utolsó pillanatban meg tudod fékezni a becsapódást. Még az se biztos, hogy tisztában van azzal még is micsoda ő. Semmiféle képen nem lehetek olyan gonosz, hogy meg ölöm mielőtt még meg tanulna repülni. Kegyetlenség volna. - Valami biztosan akad. Gyere. – azzal talpra állítom és invitálom indulásra.
Szavaira csak hitetlenkedve meredek rá, komolyan ennyire hülye lenne?! De komolyan?! Oké, én se vagyok normális, sőt, szokásom rendszeresen lehetetlen helyzetekbe keveredni, de azért öngyilkos hajlamaim ritkán vannak...na jó inkább nem szóltam semmit. Ez a fazon pont olyan hülye állat mint én! Kivéve hogy most a cipőmtől kezdve a ruháimon át az aksijaim bánják. Nem érdekelnek annyira a ruháim, megfázni talán nem fogok, de a többi?! A bakancsom kiszárítani kész élvezet lesz, ahogy újra összehozni az aksikra a pénz, és addig is csak eggyel mászkálhatok minden felé ami kibír vagy 2-3 órát...az nálam semmi. Dühösen bámulok rá, hogy végre valamire választ is adjon végre! Hogy még inkább kitölthessem rajta a tehetetlen dühöm, de csak vigyorog mint a fakutya...Kéne neki még egy pofon talán?! - Te nem vagy normális...kitörhetted volna mindkettőnk lábát, rosszabb esetben a gerincét.... - morgom, mert azért megnyomorodni nem lett volna türelmem...mármint ugye ez nem türelem kérdése, és nem kívánságműsor, de nem bírtam volna ki...Így is az a három év jeges félelemmel tölt el...ha még az életem hátralévő részét tolószékben kellene töltenem...megőrülnék! Meglep, és ez ki is ül az arcomra ahogy mentegetőzni kezd, és bocsánatot kér sőt még fel is ajánlja hogy vesz nekem újakat...mi a szösz?! Nem tudom felfogni de végül csak kiül egy mosoly az arcomra, már nem is haragszom rá. Hisz minek? Jó buli volt végül is, és még vesz is nekem újakat! Már megérte elázni! Hagyom had húzzon kifelé, én is evickélek, még nem is fázom, inkább csak hitetlenkedve csóválom a fejem, és sóhajtok. Komolyan ezzel akart modellt állni?...Anyám! - De...de lényegében ez, bár én jobb szeretek száraz maradni közben... - mosolygok, végül mielőtt kijuthatna a partra a hátára ugrom és lenyomom a víz alá majd amolyan "bakugrás" szerűen átúszom a feje felett, és kacagva megfordulok, arrafelé ahol sejtem fel fog újra bukkanni. Eszem ágában sem volt megfojtani, csupán megbosszulni azt hogy beugrott velem váratlanul. Sőt...a kis bosszúmnak még nincs itt vége, óó de nincs ám...csak szálljunk ki...vissza fogom én még lökni még egyszer...ne csak én legyek csurom víz! - Remélem nem veszed zokon, de nem itt kéne Titanicot játszani... cukkolom vigyorogva ahogy feljön, közben a part felé tempózva. - Ha abban a lakásban van forrócsoki, vagy legalább valami jó tea akkor rendben! - bólintok végül rá, sosem féltem felmenni egy vadidegen lakásába...csináltam már meredekebb dolgokat is...
✗Hírnév : 0 ✗Fajom : Angel SPREAD UR WINGS :
Selima
From High above the Sky...
Tárgy: Re: Gapstow híd Pént. Okt. 11, 2013 9:09 pm
Vittor
Nem tud még egy olyan dolgot mondani nekem , ami boldoggá tenne engem ebben a világba, ha őt elveszíteném. Féltem. Rettegtem, hogy eljön az az idő, amikor nem állhatok mellé, hogy átöleljen és , hogy megmutassuk a világnak, hogy mennyire szeretjük egymást. El akartam veszni a pillanatban, el akartam menekülni vele. Nem mintha lenne olyan hely a világon ahol Atyánk szeme lehunyva marad és Selket sem ólálkodik. Sokkal egyszerűbb lenne a görögöknél... az Ő isteneik esendőek voltak, szerettek, élvezték a testüket, de a mi Atyánk szent és sérthetetlen. Hogy is magyarázhatnám én el neki, hogy miért ragaszkodom egy bukott angyalhoz? Tudtam, hogy Ő nem bántana. Megtehette volna, alig néhány perccel ezelőtt. A kezébe volt az életem s Ő meghagyta nekem. Úgy döntött , hogy kellek neki és kiállunk ezért az egészért. Csak tudnám, hogy hogyan fogjuk tudni megvédeni egymást. Éreztem, hogy kíván, hogy akar a tudata mégis ellenkezett. Félti a lelkem, a szárnyam, az ártatlanságom. -Attól , hogy ember voltam akkor... attól még vétkeztem... mégsem bántott senki..-mondtam csendesen miközben az arcát figyeltem. Sejtettem, hogy nem nagyon tudok majd neki kitalálni semmit , amivel meg tudnám győzni az ellenkezőjéről, így inkább az időre bíztam ezt a dolgot. Nem fog tudni örökké ellenállni, ahogyan én sem. Rövid időn belül adjuk majd meg azt a másiknak ,amit egy éve szinte minden reggel megadtunk. Egyszerűbb lett volna, ha ember maradok , ha nem múlik el az átok. Halk sóhaj hagyta el az ajkaimat. -Ez így valóságos kínzás..-morogtam csendesen. Emlékek nélkül könnyű volt ellenállni csábításnak , na de így?
Tárgy: Re: Gapstow híd Pént. Okt. 11, 2013 8:57 pm
Selima & Vittor
Le kellett mondanom arról, hogy bármiféle ígéretet kicsaljak belőle arra vonatkozóan, hogy ne dobja el magától az életét, ha én már nem tudnék bármilyen okból kifolyólag mellette lenni. Magamban megfogadtam, hogy bármi történjék vigyázni fogok Rá, ha már Ő nem hajlandó erre. Egy ilyen csodára szüksége van a világnak, nem hagyhattam, hogy miattam elenyésszen. Figyeltem a tökéletes, finom ívű arcocskát, az elszántan villanó szemeket, a csodás ajkakat...emberként úgy megbabonázott, hogy a mostani felállás, miszerint angyal, sem tudott eltántorítani attól, hogy szeressem. Szavaira puha csókokkal feleltem. Borzongásából éreztem, hogy kezd derengeni neki mindaz, amiket együtt éltünk át. Jobb kezemmel a karját cirógattam, a másikkal pedig megsimítottam a nyakát, hogy aztán szenvedélyes csókban forrhassunk össze. Az igazság az, hogy életem során a nők soha nem jelentettek nekem túl sokat. Megadtam nekik a tisztelet, de semmi több, egy egy éjszakánál többre soha nem volt szükségem. Selima más. Ő nem az a fajta nő, akit egyszer megdönget az ember, aztán elengedi. Ő sokkal inkább tartozik abba a szűk csoportba, amibe azok a nők tartoznak, akikért a hősök hőssé válnak, akikért a férfiak harcolnak és akikért az életüket adják. Másodperceken belül olyan közelségbe került a testünk, hogy képtelen voltam irányítani a biológiát, így testi jelei is mutatkozni kezdtek annak, mennyire kívánom is Őt. Rebegő hangjai megrészegített, de szerencsémre még időben toltam el magamtól. -Nem lehet. -néztem Rá szigorúan. Nehéz volt ezt tenni, de tudtam, ha megtennénk megbánná. Mikor legutóbb együtt voltunk még ember volt, de most angyal. Megfosztanák a szárnyaitól, amit soha nem bocsátanék meg magamnak, mert a bukást nem viselné el, és soha nem hoznám olyan helyzetbe, hogy egyáltalán felmerüljön annak a gondolata.
✗Hírnév : 0 ✗Fajom : Angel SPREAD UR WINGS :
Selima
From High above the Sky...
Tárgy: Re: Gapstow híd Pént. Okt. 11, 2013 8:40 pm
Vittor
Halvány mosoly jelent meg az arcomon. Ezért szerettem én őt. Nem várt el tőlem soha lehetetlen dolgokat, se választásokat, amiket fájt volna meghozni. Az utolsó lélegzetemig harcolni fogok ezért az egészért, bármihez kelljen folyamodnom és bármit kelljen megtennem. Vittor-ral összetartozunk és ezen senki sem változtathat. -Teljesen esélytelen vagy.-vontam meg a vállamat egy könnyed sóhajjal. Számomra nem jelentett problémát lemondani egy olyan dologról , mint az életem, amit úgysem tudnék továbbélni nélküle. Elég egyszerű volt a képlet. -Remélem..-mondtam csendesen. Figyeltem, ahogyan finoman cirógat és a bőrömmel kommunikál a teste. Lehunytam a szememet, hogy kiélvezhessen ezt az egészet, amit csak Ő adhatott meg nekem.Libabőrös lettem, amikor végigcsókolta a nyakamat. Olyan képek villantak a szemem elé, hogy egy pillanatra ledermedtem, miközben belepirultam. Hevesen nyúltam ajkai után , s amikor végre összeértünk beleborzongott a testem. Védelmezően magunk köré nyitottam szárnyaimat, mintha ez megvédhetne a kiváncsi szempárak elől. Csípőjére siklottam kezeim és közelebb akartam húzni magamhoz , nem mintha ez nagyon lehetséges lett volna. Képek villogtak az agyamban. Magunkat láttam , éreztem. Miden olyan élénk volt és jó. Ha vétkeztem vele, akkor viszont nem értem , hogy miért kaphattam vissza a szárnyaimat... talán azért mert akkor emberként éreztem? Az emberek miért tehetik meg ezeket a jó dolgokat és minket miért tiltanak el ettől az egésztől? Újra érezni akartam azt az egészet, amikor a testünk egymásnak feszült. -Akarlak..-csúszott ki a számon végül.
Tárgy: Re: Gapstow híd Szer. Okt. 09, 2013 8:59 pm
You think better than me? (Wrathaniel + Freya)
Érzem ugyan a pofont, de nem különösebben mozgat meg bennem semmit. Mondjuk normális keretek között ölni tudnék érte, de ezúttal teljes mértékben megérte. Hogy miért? Magam sem tudom. Talán csak azért mert régen éreztem úgy magam, hogy felelőtlen módon cselekedhetek akár egy gyermek következmények nélkül. Esetleg azért mert iszonyat vicces reakciót adott a történtekre. Nem is érdekel. A lényeg, hogy akármilyen mérges akármilyen szúrós tekintettel is néz rám én csak nevetni tudok. - Tudod ezen én is elgondolkodtam, hogy mi van ha nem elég mély, de látod elég mély. – mondom fülig érő vigyorral a számon. Talán érdemes volna társulnom az emberekkel? Lehetséges, hogy egyre több hasonló semmit mondó cselekedetekkel üthessem el a szabad perceimet és így megpróbálni valamiféle boldogságra szert tenni. Furcsa, de hirtelen olyan érzésem támadt mint ha olyan gyenge és semmit tudó lennék mint ők. A legdurvább, hogy még jónak is tűnt ez az érzés. Lehet, hogy valójában azért van ekkora harag bennem mert valaki megfosztott az ártatlan gondolkodástól és ennek eredményeképpen elvették a szárnyaimat? Talán csak meg próbálom valaki másra terelni a haragomat csak mert nem vagyok képes elfogadni a sorsomat? Nem tudom. Ahhoz, hogy mindezt jobban kifejthessem egy nyugodt és csöndes helyre lenne szükségem ahol nem zaklat senki. Természetesen ebben a pillanatban ez kivitelezhetetlen. Nem is baj. Majd talán máskor. Addig is ki tombolom magam még mielőtt új világ szemléletet alakítanék ki. - Aksijaid? Még volt nálad külön ilyen izé ehhez a masinához? Fene. Bocsánat. Akkor gyerünk és vegyünk neked olyan aksikat vagy miket amire szükséged van. – azzal elkezdek kifelé evickélni, de közben igyekszem magammal ráncigálni. Nem értem ugyan, hogy miért olyan fontosak azok az „aksik”, de ha ennyit jelent számára akkor remélem meg tudom neki venni. Csak nem lehet olyan drága. - Nézd azt a szerelmes párt! – mutatok az előbb fotózkodók felé akik most épp röhögnek és felénk mutogatnak. - Nekik álltunk az előbb modellt egy olyan képhez amit valószínűleg sosem fognak elfelejteni. Hát nem ez a fotózás lényege? Olyan pillanatokat meg örökíteni amik egy életre beleívódnak az emlékezetbe? Meg vicces is volt. – nevetem el magam ismét. – Sajnálom az aksijaidat. Kárpótollak amivel szeretnéd. Akár veszek neked újakat is. Ha gondolod nem messze innen van egy szolid kis lakás ahol megszárítkozhatunk. Vagy nekem vizesen is tökéletes csak te picit… hogy is fogalmazzak… mint ha egy kicsit csurom víz lennél.
Tárgy: Re: Gapstow híd Szer. Okt. 09, 2013 8:25 pm
Wrathaniel&Freya- Do you know that I'm a crazy b*tch?!
Örülök hogy nem szalad el, ahogy hozzászólok, sőt kellemes meglepetés, hogy még meg is kérdi megnézheti-e. A legtöbbször inkább azt hallom vissza hogy "Vigye innen azt a r*hadt masinát!" vagy esetleg még durvábbakat miszerint "D*gd fel magadnak kislány, vagy húzz innen mert széttöröm!" hát igen...az emberek nem szeretik ha eléjük ugranak, és az arcukba fényképeznek. De én ennek ellenére szeretem megörökíteni az arckifejezéseket. A legszebb a spontán érzelem az arcokon...az őszinte meglepődés, harag, zavar, szégyenlősség, félelem, stb... Érdeklődve nézem mégis mit szól a képhez, amúgy nem lenne rossz, de kissé homályos, és az egész arcát le akartam kapni. Bár ettől függetlenül nem rossz...szemöldököm felszalad ahogy elkezd vetkőzni egy szó nélkül. Mi a szösz?! - Mi a francot műve... - kezdeném, de ekkor közli azt hogy csak velem együtt csinál képet...ez okés is lenne, de akkor minek vetkőzik?! Bár nem tudom megállni hogy a tekintetem el ne kalandozzon...tényleg mindenhol ki van tetoválva! Mohón iszom be a látványát, oda se figyelve inkább mi mindent vesz le, még lehet belepirulnék. Bár azért remélem, vagyis inkább ki merem jelenteni hogy kétlem hogy szatírkodna itt. Tekintetem elidőzik egy-egy ábrán, figyelve hogy hullámzik az izma a bőre alatt ahogy vetkőzik, hogy változnak ezáltal a minták...égő nem égő egész nap el tudnám nézni, és félek még így is tudnék újabb és újabb dolgokat felfedezni rajta! Kirángat a bámulásból amikor kikapja a kezemből a gépet. Meglepettségem egy pillanat alatt fordul dühbe, majd értetlenséggel vegyes indulatba ahogy látom egy szempillantás alatt belecsavarja a gépem a pulcsijába, ingerülten lépek felé, mármint a pulcsi felé hogy felkapjam és visszaszerezzem a gépem, de elkapva a karom egy pillanat alatt kap fel, és ugrik át velem a korláton. Felsikoltok, szemeim kikerekednek a meglepettségtől, és az agyam tudja mi fog történni, pontosan tudja, mégis csak amikor megérzem a jéghideg vizet és merülök el a férfivel, akkor tudatosul, kapálózva taszítom magam el a merénylőmtől, és evickélek a felszínre prüszkölve, nyeltem egy kis vizet, mert eléggé váratlanul ért, így köhögök is. - Te szemét, mégis mi a francot képzelsz?! - csattanok fel kikelve magamtól, dühösen nézve a felbukkanóra, kezem kiemelve a vízből keverek le neki egy hatalmas pofont. És továbbra is mérgesen fúrom a tekintetem az övébe. - És ha nem elég mély a folyó?! Mellesleg mégis milyen őrült jogon ugrasz be velem ebbe a k*baszott vízbe?! Normális vagy?! Ráadásul az aksijaim is oda vannak! - nem ordítozom vele, nem...de szavaimból süt a düh, de talán ez azért is ennyire heves, mert hirtelen ért...és tény a tartalék aksijaim a fényképezőhöz gallyra mentek...kuporgathatok újakra össze...fergeteges!
Tárgy: Re: Gapstow híd Szer. Okt. 09, 2013 7:22 pm
Sikoly amit nevetés követ.
Mosoly. Mosolyog. Vajon miért? Elég nyers egyéniség, de hát ez probléma? Én mi lennék ha nem őszinte egyéniség? Őszintén gyűlölök mindenkit aki valaha is unszimpatikus volt nekem. Ez megfelelő indok? Követem a tekintetét. Nem tudom eldönteni vajon tűzbe hozzák a tetoválásaim vagy csupán művészeti alapon érdeklik e a tetkóim. Látszik, hogy elmélázik. Szinte látom ahogy a szemeiben tükröződnek a gondolatai. Fényképez engem mindenhol mindenféle pózban mindenféle háttérnél. Vagy csupán csak képzelem ezt? Ki tudja. Lehet, hogy gyengék az emberek, de azért elég változatos jellemük van. Őszintén zavar, hogy nem tudom megmondani biztosan még is mi járhat a fejében. Kíváncsi lennék ha hirtelen ki tudnám nyitni a koponyáját látnék valamit az agyban ami enged engem a gondolataira következtetni? Sajnos nem nehezemre esik elképzelni így nem sok kedvem lenne megpróbálni. Egyszer talán majd utána nézek a dolognak, de előtte figyelnem kellene erre a lányra. Épp nyúlnék a fényképezőért amikor eljut a tudatomig, hogy valójában nem áll szándékában a kezembe helyezni a kis masinát. Ahogy elnézem a képet tény, hogy csak a szám látszik, de szerintem ez így lenne tökéletes. Valahogy olyan rejtélyes és még is gyönyörű. Ekkor egy gyengébb pofon ként ér. Nem lett a legjobb? Lehet, hogy nincs viszonyítás alapom, de azért szerintem ez jobb lett mint jó. Mondjuk tény, hogy nem értek a fotózáshoz. Azért picit rosszul érint. Eléggé kattog az agyam. Mi az, hogy nem elég jó? Nem kellene ártanom neki, de nem hagyhatom teljesen megtorlás nélkül. Lekapom a pulcsimat és a pólómat. Ekkor jön az ötlet. Egy turista pár éppen fényképet csinál amibe valószínűleg mi is bele látszunk. - Persze. Szívesen állok modellt, de csak veled együtt. – mondom miközben leveszem a cipőmet is. Kikapom hirtelen a kezéből a kamerát, viszonylag óvatosan, de azért sietősen bele tekerem a pulcsimba, hogy ne essen baja utána pedig megragadom a kislányt és vele együtt bele ugrok a folyóba. Őszintén remélem, hogy elég mély mert problémás lenne ha csak egy kis csörgedező patak lenne ami alig fél méter mély. Esés közben kinyújtom a nyelvem és vigyorgok. Ez a fénykép oltári lesz ha jól sikerül. Becsapódásnál magamhoz ölelem ha esetleg még is gáz lenne az ütés ereje nagyrészt a hátamat érje, de semmi probléma. Könnyedén föl evickélek vele a felszínre és nevetek egy jó ízűt. Rég tapasztaltam ezt. Felhőtlen boldogság egy zuhanás erejéig. Nem tudom, hogy ő mit élhetett meg, de nekem megérte az biztos. Ha csak nem kaparja ki a szemem. Áhh. Még akkor is megérte.
Ma nem mentem iskolába, egyszerűen nem ment azok után ahogy apámmal reggel összekaptunk. Megint mindenért én vagyok a hibás, hát persze, meg a francokat! Elegem lett...
- Miért nem tudsz úgy tanulni mint a húgod? Nem lenne sok kérésem csak ez! De még ezt se tudod betartani...Semmit nem csinálsz itthon, nézd már meg a szobád is! Bezzeg a csavargás az megint megy! Undorító vagy...és haszontalan, emiatt tartsalak el?! Jobb lett volna ha fel se ébredsz!
Megrezzenek ahogy nekem ütközik egy férfi az utcán, majd meg is rázom a fejem, nem kéne hogy ezen töprengjek, elég volt ezt reggel hallani...Jól esett hogy ordibálhattam apámmal, hogy visszavághattam. Pedig még a szemére sem hánytam hogy megcsalta anyám, mikor most a féltestvéremmel élek! És még én vagyok a rossz kislány...Kac-kac! Tekintetem megakad egy férfin...nem tűnne ki a tömegből, ha nem nézne ki úgy ahogy...először azt hiszem csak a szemem káprázik, mert a kapucni a fején van, de aztán...mégsem! Ez nem káprázat! Megszorítom a nyakamban himbálózó gépem és utat török a tömegben követve egy kihaltabb de nyugodtabb részre. Nem nehéz, láthatóan ő még nem vett észre, helyes! Nem szeretem ha az akit le akarok fényképezni észrevesz...akkor megváltozik a kép, önkéntelenül is vagy menekülni fog, vagy pózol mintha nem venne észre, vagy megkér hogy hagyjam békén... Követem, majd a hídnál eléje lépek, és kattintok, de belemozog... - Öhm...bocs. Érdekes vagy, én pedig szeretek érdekességeket fényképezni. - vonok vállat leeresztve a szemem elől a gépet, egy pimasz de élénk mosolyt villantva rá. Nyers vagyok és őszinte, mit kerteljem? Nem sokszor látok olyat hogy egy férfi teljesen ki lenne varrva...mármint az arca, de ahogy látom a nyaka is...Tekintetem követi a mintákat, egészen addig míg a pulcsija cipzárja és a pólója nyaka el nem takarja a többit...Furcsa mód kíváncsi lennék teljesen ilyen? Nem...ebben semmi szexuális nincs, csupán egy művészi érdeklődés. Tekintetem talán mohón is siklik végig rajta...istenem...el tudnám fotózni egy darabig! - Persze... - bólintok kiszakadva a gondolataim közül amik már azon rágódnak hol, milyen fénynél, és milyen helyzetben lenne jó lekapni...annyira brutál ahogy kinéz, de baromira bejön! Ujjaimmal hamar előhívom a képet a gépemen, és mellé állva nem adva ki a kezemből a gépet nyújtom elé, hogy megleshesse. Nem lett jó... - Tessék...nem a legjobb belemozdultál.- nézek fel rá egy mosollyal. - Csinálni akarok egy jobbat! - közlöm vele határozottan de lelkesen, legalább végre egy érdekes fickó aki kiszakít az ostoba önsajnálatból, és a rágódásból, amire okom sem lenne mert nem én vagyok az aki hibázott! Erre a gondolatra elkomorodik az arcom de nem neki szól, így el is pillantok róla, ahogy megy le a nap a horizont felé...ami inkább a sok felhőkarcoló teteje... - Nos? Hajlandó vagy modellt állni? - szedem össze magam, nem vagyok most türelmes hangulatomban, remélem ez azért nem ütközik ki a hangomon....
Katt* Pislogok nagyokat és amikor látok végre valakit, ő az. (Wrathaniel+Freya)
Mi a fene? Ahogy elhaladok egy civódó szerelmespár mellett akiknek legnagyobb gondjuk, hogy ki szereti jobban a másikat nevethetnékem támad. Nem tudom miért, de hirtelen a szánalom olyan formát öltött, hogy viccesnek találom. Eddig se tartottam sokra az embereket bár az érzés, hogy jobb vagyok náluk felettébb meleg érzéssel tölt el. Azért valamit képes vagyok tisztelni bennük, egyetlen apró tulajdonságot. A semlegességet, de minden téren. Képesek rá, hogy olyan szinten kívül álljanak a világ dolgaiból. Azt sem tudják hova tartoznak képtelenek eldönteni mit akarnak még sem esnek letargiába. Lehet, hogy csak apróbb problémáik vannak, de azokat is képesek úgy megélni mint ha vége lenne a világnak vagy mint ha semmiség lenne. Kíváncsi lennék, hogy mi lenne ha minden ember tudomására jutna, hogy léteznek angyalok. Vajon mekkora pánikkal járna ha meghallanák, hogy olyan hatalmas erők munkálkodnak körülöttük amiről elképzelésünk sincs. Talán egy új fegyver arzenál felállításával? Netán beletörődnének, hogy nem ők a legjobbak vagy semmi sem képes eltántorítani ettől a tévhitüktől? Furcsa. Milyen kicsik még is milyen erősnek képzelik magukat. Mindegy. Vicces ez az egész helyzet, hogy az erősnek kell elrejtenie magát a gyengébb elől. A legszebb, hogy az angyalok is pontosan ilyenek. Nem vetem meg jobban az embereket, mint az angyalokat. Nem tartok tőlük az tény, de őket ugyan minek irtanám. Tudatlanok az tény. Baj ez? AZ ő hibájuk? Ha akarnának, se tudnának önnön erejükből rájönni az igazságra. Nem úgy, mint az angyalok. Hirtelen észre veszem hol vagyok. Egy hídon gyönyörű naplementével az alattam szaladó folyó mellett pedig hatalmas és gyönyörű fák. Tény, hogy nem sokra tartom Istent, de ezt az elcseszett világot igazán szépre meg tudta csinálni. Hatás vadász az öreg krapek az biztos. Tudta mitől döglik a légy. Még mielőtt igazán elmerülhettem volna gondolataimban egy lány hirtelen behajolt az arcom elé egy fényképezőgéppel és lefotózott. Még mielőtt úgy isten igazából ki eshetett volna a szívem a helyéről majd kigúvadt a szemem. - Ömm ez mi volt? – kérdem meglepetten. Egy egyszerű lányka aki szeret fényképezgetni, de az érdekelne miért pont engem? Lehet, hogy tele vagyok varrva, de eddig nem sok embernek tetszett ez igazán. A félszeg pillantások, undorodó pillantásokon kívül eddig nem sok jót kaptam. Nem mint ha kértem volna. – Megnézhetem? – kérdem kíváncsiskodva, hisz eddig egyetlen fénykép sem készült rólam. Lehet okkal nem csinált eddig senki fotót velem.
A hozzászólást Wrathaniel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 10, 2013 8:06 pm-kor.
-Soha nem is kérnék tőled ilyet. -mosolyogtam rá biztatóan. Nem kértem volna, hogy válasszon köztem és a hite között, nem csak hogy unfair lett volna, de még férfiatlan is. Tudtam mindketten mennyit kockáztatunk ezzel, de én döntöttem és őszintén reméltem, hogy Ő is kész kiállni ezért a kapcsolatért. A mennyeiek kitépik a szárnyait, ha ez kiderül, Rashnu pedig egész biztosan megadná a kegyelemdöfést és végezne velem, de ezt a kockázatot vállalnom kellett annak érdekében, hogy enyém legyen a nő, aki elrabolta elveszettnek hitt szívem. -Gondolom nem győzhetlek meg arról, hogy nélkülem is folytatnod kéne az életed...-sóhajtottam fel tehetetlenül. Megértettem Őt, én is inkább meghalnék, minthogy nélküle kelljen éljem, de az egészen más. Az én életem közel sem ér annyit, mint az övé, hiszen előbb utóbb védencet kap, akinek szüksége lesz az óvásra. Egy másodpercre sem kaptam el a tekintetem, álltam komoly pillantását, és gyönyörködtem a sötét íriszekben. Tudtam, hogy körültekintőnek kéne lennünk, mégis újra meg újra hagytam elveszni magam a szemeiben. Annyira gyönyörű, mégis átható pillantásokat vetett rám, hogy féltem, ha akarnék sem tudnék semmit eltitkolni előle. -Idővel tisztul a kép. -játszadoztam ujjaimmal egy hajtincsével, majd szinte ledermedtem, a kérdését hallva. Egy pillanatig nem tudtam eldönteni, hogy zavarja e a hiúságom, hogy nem emlékszik egyetlen egy együtt töltött éjszakára sem, vagy inkább sajnáljam, hogy nem élnek tiszta képet erről a fejében. Bal kezem még mindig a derekán pihent, miközben jobb kezemmel kisöpörtem fürtjeit a nyakából, hogy finom csókokkal halmozhassam el puha bőrét. Reméltem, hogy ez majd segít neki emlékezni, azt szerettem volna, hogy emlékezzen azokra a csodás pillanatokra, amik az én elmémben olyan élesen léteznek. -Gyönyörű vagy. -búgtam a fülébe, leheletemmel csiklandozva a fülcimpáját.
✗Hírnév : 0 ✗Fajom : Angel SPREAD UR WINGS :
Selima
From High above the Sky...
Tárgy: Re: Gapstow híd Hétf. Okt. 07, 2013 8:24 pm
Vittor
Nem akartam olyan dologba beleszólni, amiről oly keveset tudok. Pártatlan maradtam ebben a dologban, hiszen tudom, hogy bűn nélkül nem tépik ki valakinek a szárnyát, de közben megbocsátásról prédikálunk, amit saját fajunkban mégsem tartunk olyan elsődlegesnek, mint az emberekkel szemben. -Én ebbe nem szeretnék beleszólni..-mondtam csendesen miközben a hajamat simogatta. A legtöbben akkor értesülünk valakinek a bukásáról, miután már kitaszították közülünk. Nem akarják, hogy érintkezzünk egymással, és Vittort nem ismertem angyalként. Végülis senkisem ismerhet mindenkit... -A párom hiánya miatt..-javítottam ki, hiszen az én szememben Ő nem csak egy bukott angyal volt , hanem a fény az életemben, akiért nyughatatlanul kutattam egy borzasztóan hosszú éven át s lám egymásra találtunk. Szemeit figyeltem. Nem akartam neki olyat ígérni, amiről pontosan tudtam, hogy nem fogom betartani. Lábujjhegyre emelkedtem és gyengéd csókot leheltem ajkaira. -Amíg csak élsz...-mondtam a szemeit figyelve. Ezt így reálisnak tartottam. Úgysem tud belőlem kierőszakolni egy ilyen ígéretet és jobb ha ezzel Ő is tisztában van. Nem szeretném magamhoz láncolni, ha nem bír velem lenni, de azt hiszem még a halálba is követném, hiszen ez az egy év is nyomorúságosan telt el , annak ellenére , hogy tudtam , hogy Ő él valahol. Láttam már angyalt beleszakadni a lelke fájdalmába, azt hiszem ez sem lenne különb. -Annyi emlékem homályos..-mondtam csendesen miközben kicsit elmerengtem. Néhány emlék kezdett előjönni, de egy dologban nem voltam biztos. Meddig ment el kapcsolatunk.. -Te és én szóval... meddig jutottunk?-ez egy olyan dolog volt, amire nagyon szerettem volna emlékezni, de akárhogyan kűzdöttem képtelen voltam felidézni.
Kezdőlap
Nem lett jó... - Tessék...nem a legjobb belemozdultál.- nézek fel rá egy mosollyal. - Csinálni akarok egy jobbat! - közlöm vele határozottan de lelkesen, legalább végre egy érdekes fickó aki kiszakít az ostoba önsajnálatból, és a rágódásból, amire okom sem lenne mert nem én vagyok az aki hibázott! Erre a gondolatra elkomorodik az arcom de nem neki szól, így el is pillantok róla, ahogy megy le a nap a horizont felé...ami inkább a sok felhőkarcoló teteje... - Nos? Hajlandó vagy modellt állni? - szedem össze magam, nem vagyok most türelmes hangulatomban, remélem ez azért nem ütközik ki a hangomon....